galériával

2021.08.11. 12:06

Több mint hatszáz idős kapja meg a héten a harmadik oltását Bács-Kiskunban

Bács-Kiskun megye intézményeiben mintegy 620 fő immunizálása van betervezve a hétre, ebből a kecskeméti Margaréta idősek otthonában szerdán 51 ellátott kapta meg a harmadik oltását – áll az MTI közleményében.

baon.hu

Fotós: Ujvári Sándor

Kovács Ernő megyei kormánymegbízott a kecskeméti helyszínen elmondta: július 29-ével nyílt meg a lehetőség jelentkezni a harmadik oltásra, és augusztus 1-jétől már folyik is az immunizálás országszerte, így Bács-Kiskun megyében is folyamatosan zajlik az oltás.

A kormánymegbízott kiemelte: Európában egyedülálló a harmadik oltás felvételének lehetősége, amely a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is önkéntes és ingyenes, ezért mindenkit arra biztat, foglaljon minél előbb időpontot. Hangsúlyozta: különösen ajánlott az időseknek, a krónikus betegségekben szenvedőknek és a leggyengült immunrendszerű betegeknek. A vírus és annak mutánsai ellen nem a lezárások és a korlátozások jelentik a megoldást, hanem az oltás – tette hozzá.

Az eeszt.gov.hu oldalon az foglalhat időpontot, aki elmúlt 18 éves, és a második oltását már több mint 4 hónapja kapta meg. Várják azonban továbbra is az első oltásra jelentkezők regisztrációját is a vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Kovács Ernő emlékeztetett: a háziorvosok és az intézményi orvosok munkája nélkül a kórházak és az oltópontok nem tudnák ellátni feladatukat, hiszen az egészségügy visszaállt a korábban megszokott, a járvány előtti rendre.

Zajlanak a kivizsgálások és a műtétek, ezért is nagyon fontos, hogy az újabb hullám a lehető legkésőbb terhelje meg a kórházakat.

A következő célpontok az iskolák lesznek, augusztus 23. és 26. között listát kérnek majd azokról a diákokról, akiknek a szülei szeretnék, ha gyermekük megkapná a védőoltást, hogy még iskolakezdés előtt biztosíthassák az egyes intézményeknek a megfelelő oltóanyagot és orvosokat, szakembereket – fogalmazott Kovács Ernő.

Czipott Gabriella, a kecskeméti Margaréta Otthon háziorvosa elmondta: az intézményben lakó idősek első és második oltását a Pfizer vakcinájával végezték. A harmadik oltást megelőzően az otthonban élők választhattak, de többségük maradt az amerikai oltóanyagnál; az ötvenegy emberből tízen a Sinopharm-vakcinát kérték.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában