Úgy tűnik, megmenekül az enyészettől az egykori kecskeméti kutatóállomás

A körülbelül tíz éve bezárt, egykor szebb napokat látott kutatóállomás sorsára egy nyugdíjas okleveles építészmérnök, Szarka Miklós hívta fel a figyelmünket tavaly nyáron. Ő régebben borversenyek zsűritagjaként sokszor járt a gyönyörű környezetben lévő intézményben, és megdöbbent, mennyire lepusztult. A parkot felverte a gaz, több fa kiszáradt, a növényzet elburjánzott. Az állam tulajdonában lévő, őrzés-védelem nélkül hagyott műemléki jellegű épületek ablakai betörve, az ajtók felfeszítve: mindenhol a vandál rongálások és a módszeres fosztogatások jelei.

A házak hívatlan látogatói láthatóan a fémre utaztak, azt keresték mindenhol, ezért szaggatták ki az elektromos vezetékeket a falból.

Az ott maradt, tudományos munkához kapcsolódó tárgyak kevésbé érdekelték a tolvajokat: a könyveket, folyóiratokat, diafilmeket, kémcsöveket a polcokról a földre szórták, a bútorokat felborogatták, a nyomtatókat, írógépeket megrongálták.

Szarka úr először is lelakatolta a kaput, és feliratot helyezett ki, miszerint engedély nélkül belépni tilos, tette mindezt azért, hogy lehetőség szerint megóvja az ingatlant az illetéktelen behatolóktól, ha már ezt a tulajdonos elmulasztotta. Másrészt nemcsak szerkesztőségünket értesítette, hanem írt javaslatokat a hasznosításra a Nemzeti Földügyi Központnak, felvette a kapcsolatot a kecskeméti önkormányzattal, a Neumann János Egyetemmel és a megyei építészkamarával is. Tervezte a romeltakarítás társadalmi munkában való megszervezését, a közvilágítás helyreállítását és támogatók, lehetséges beruházó cégek, az állomást üzemeltetni, használni kész intézmények felkutatását is. Mindezt önszorgalomból, civilként, időt és energiát rááldozva, a régi szép emlékek iránti nosztalgiából és főleg a tudományos értékek, a Miklóstelepen egykor zajlott szőlészeti-borászati tevékenységi iránti tiszteletből, hogy megmentsen belőlük valamit az utókornak.

Riportunk tavaly augusztusban jelent meg, azóta nem sok fejlemény volt az ügyben. Hétfő reggelre viszont meghívót kaptunk dr. Salacz László országgyűlési képviselőtől, hogy megkezdődnek a külső takarítási munkálatok. Így is volt, több mint húsz önkéntes jelent meg a kutatóintézetnél, és kezdtek neki a fűkaszálásnak, az épületeket benőtt növények eltávolításának, a szemét összeszedésének. Ott volt a helyszínen az országgyűlési képviselő mellett dr. Palkovics András, az egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának dékánja, Juhász István, a Kocsis Pál iskola igazgatója és Szemerey Szabolcs, a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. korábbi vezérigazgatója is.

A fűrészt ragadó Salacz László a baon.hu-nak elmondta: egy idő után egyre kevesebb forrás jutott a kutatóintézetre, és ma már csak egy milliárdos nagyságrendű beavatkozás, felújítás mentheti meg az enyészettől. Hangsúlyozta: ő is felmérte a helyzetet, és úgy véli, nem lehet tovább várni, napról-napra romlik az ingatlan állapota, és a további késlekedés azzal járhat, hogy visszafordíthatatlanul károsodik.

– Örömmel értesültem, hogy az egyetem előrehaladott tárgyalásokat folytat a magyar állam képviseletében eljáró agrárminisztériummal, hogy megkaphassa az épületet – mondta Salacz László, hangsúlyozva: az utóbbi időben Kecskeméten több jó példa is volt arra, hogy régi, leromlott állapotú ingatlannak találtak új funkciót, mint például az egykori uszodának (melyből kosárakadémia lett) vagy a Városi Mozinak (ahova a Kelemen László Kamaraszínház és a Leskowsky Hangszergyűjtemény költözött be).

– Bízom abban, hogy a mai munka csak az első lépés az épületek megújulása felé, és hamarosan visszanyeri a hely a régi szépségét – mondta a képviselő. Mint megtudtuk, az önkéntesek jórészt az egyetemről érkeztek.

Juhász István, a Kocsis iskola igazgatója is örömének adott hangot annak kapcsán, hogy rendeződni látszik a korábbi kutatóintézet sorsa, és azt emelte ki, hogy ez a helyszín mindig is az agrárkutatást, agrárszakképzést szolgálta, bízik benne, hogy ez a jövőben is így lesz. Hozzátette, hogy ha az ingatlan már az egyetemnél lesz, a mezőgazdasági és környezetvédelmi technikum és szakképző diákjai biztosan rendszeresen meg fognak itt fordulni az együttműködés jegyében.

– Életem utolsó éveinek egyik legszebb napja. Volt egy-két sikerélményem, de ez mindenképpen az egyik csúcs. Felemelő érzés látni ezt a lelkesedést, ahogy beindult a munka. Most már ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, itt valami történni fog – fogalmazott Szarka Miklós, aki szerkesztőségünket „riadóztatva” hathatósan hozzájárult a kutatóintézet iránti közérdeklődés megélénkülésének.

A Neumann János Egyetemet is kerestük egyébként az ügyben, de későbbre ígértek tájékoztatást.

Szarka Miklós pénteken is járt az állomáson, akkor vele tartott Gombkötő Márk is, a lajosmizsei székhelyű építőipari cég, a GOMÉP Kft. tulajdonosa, ügyvezetője, aki szakértő szemmel nézte végig az épületeket.

– Annak ellenére, hogy régóta gazdátlan, látszik, hogy egykor milyen gyönyörű lehetett a kutatóintézet és a környezete. Úgy tűnik, a rendszerváltás után valamikor fel is újították. Az épületek állaga jó, a tető nem ázik be, szerkezetileg is ép, a falak nem repedezettek, nem vizesek, a padló is jó állapotban van. Mint az elhagyatott ingatlanoknál lenni szokott, ide is betörtek, felforgatták, kiszaggatták az elektromos vezetékeket, a bútorzatot széthordták. A szemöldökpárkányokról is leszerelték a bádogborítást, így ezek tönkre fognak menni beavatkozás nélkül. A külső nyílászárók már biztos cserére szorulnak, a belső talán nem. Az épület tehát véleményem szerint menthető, persze alapos felújításra és korszerűsítésre szorulna, sok munkát kellene beletenni, de helyre lehet hozni – hangsúlyozta Gombkötő Márk.