Több száz embert oltanak be naponta a halasi kórházban

Párhuzamosan zajlik a különböző csoportok koronavírus elleni oltása a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházában kialakított oltópontokon is. Március második hetén csütörtöktől vasárnapig Pfizer-Biontech és AstraZeneca vakcinákkal oltanak a halasi szakemberek.

Mester-Horváth Nikolett

Dr. Kósa Éva adja be a Covid elleni védőoltást

Fotó: Pozsgai Ákos

– Ezen a héten kapják meg második körös oltásukat a Pfizer oltóanyagából az egészségügyben dolgozók, és szintén ezt a vakcinát kapják az első körös oltásukat felvevő rendvédelmi szervek tagjai is. Emellett az AstraZeneca vakcinával oltjuk az SMS-ben értesített 18 és 60 év közötti krónikus betegeket – tudtuk meg Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgatótól.

A halas intézményben mindig az országos oltási terv igényeihez igazodva alakítanak ki oltópontokat. Jellemzően négy hosszú, azaz 10-12 órás, valamint két rövid, vagyis 4-5 órás műszakban működnek oltópontok a kórházban.

– A néhány órás műszakokban 50-60, míg a tizenkét órásokban 120-130 embert tudunk beoltani, ami egy nap alatt körülbelül 600 főt jelent – ezt már Dr. Kósa Éva, az oltópont vezetője közölte hírportálunk érdeklődésére. A szakorvos elmondta továbbá, hogy jövő héttől Szputnyik V vakcinával is oltanak a halasi kórházban, ezt az oltóanyagot a házi orvosi beutalóval érkezőknek adhatják be.

A védőoltások kapcsán Dr. Szepesvári Szabolcs arra hívta fel a figyelmet: a gyermekvállalás előtt álló nőknek érdemes megfontolniuk, hogy beoltassák magukat, és inkább várjanak pár hónapot az anyává válással. – Tapasztalataink szerint a megfelelő védettség megszerzése a legbiztonságosabb választás jelenleg, mert láttuk, hogy több kismama is a szüléshez közeli időpontban kapta el a fertőzést és súlyos állapotba kerültek. Érdemesebb inkább felvenni a védőoltást, várni két-három hónapot, amíg újra lehet próbálkozni a gyermeknemzéssel, mint kitenni egy várandós szervezetet a koronavírus jelentette súlyos kockázatoknak – hangsúlyozta a főigazgató. Kiemelte ugyanakkor, hogy a már állapotos nők nem vehetik fel a védőoltást, de mindent meg kell tenniük a járványügyi szabályok betartásáért, és a terhesgondozás előírt vizsgálatai a jelenlegi szabályok szerint mind szigorúan elvégzendők!

Dr. Kósa Éva adja be a Covid elleni védőoltást
Fotó: Pozsgai Ákos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában