akadálymentesítés

2021.03.06. 19:32

Korszerűsíteni szeretne a bajai Ady Endre Városi Könyvtár

Az Ady Endre Városi Könyvtár intézménye idén fejleszteni, korszerűsíteni szeretne, ugyanakkor fontos szempont a fogyatékkal élők jobb kiszolgálása is.

Márton Anna

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében pályázatot nyújtottak be infrastrukturális fejlesztésre, eszközfejlesztésre és akadálymentesítésre, melyre összesen közel 30 millió forintos támogatást szeretnének lehívni.

Az akadálymentesítés hiánya komoly gondot okoz a könyvtárba látogatóknak, ami a zsinagógánál nem oldható meg, ezért a gyermekkönyvtár részén szeretnék kivitelezni, tájékoztatta hírportálunkat Zalavári László igazgató. Szintén a fogyatékkal élőkhöz kapcsolódik az a törekvésük is, hogy szeretnének több eszközt vásárolni, ami megkönnyíti számukra a könyvtári szolgáltatások igénybevételét.

Egy indukciós hurok kialakítását tervezik a felnőttrészlegben, ami a hallássérülteknek kedvez, egy jelerősítőről van szó tulajdonképpen.

Mint azt az igazgató a baon.hu érdeklődésére elmondta, évente több száz turista látogatja meg az Ady Endre Városi Könyvtár épületét, mivel a zsinagóga egy kiemelt műemléki épület, az ő jobb kiszolgálásuk miatt egy információs terminált is vásárolnának.

Ez nemcsak a turistáknak szolgál információkkal, hanem a könyvtár tagjainak is.

A pályázatból a közösségi tereket is korszerűsíteni akarják. A felnőttkönyvtár emeletén egy új tanulósarok kialakítása a cél a diákság részére. Az igazgató tájékoztatott arról is, hogy a Magyarországi Zsidóörökség Alapítványhoz nyújtottak be egy további pályázatot, zsidó kultúrát és történelmet bemutató programsorozatra. Szeptember elejére tervezik a kulturális programokat a zsinagóga kertjében, amennyiben sikeres lesz a pályázat – tájékoztatta hírportálunkkat Zalavári László, az Ady Endre Városi Könyvtár igazgatója.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik