galériával

2021.03.27. 12:13

Gyümölcsfákat ültettek a kecskeméti Melinda parkban

Most szombaton a Melinda parkban és Matkópusztán, az óvoda udvarán ültettek fákat a megyeszékhelyen, a 10 millió fa Kecskemét Egyesület, az önkormányzat és a városrészi egyesületek szervezésében.

Hraskó István

A Szeleifaluban a játszótér melletti füves terület összesen 27 gyümölcsfával – alma, körte, birs – gazdagodott. A gödröket a Városüzemeltetési Kft. készítette elő, a csemetéket pedig a Csodakertész – Barna és Fiai Faiskola ajánlotta fel. A fákat Sipos László képviselő szervezésében a Kecskemét Alsószéktóért Egyesület tagjai ültették el, dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester segítségével. A gyümölcsfák a Bácsvíz 70. évfordulójára ültetett facsemeték mellé kerültek és a cég felvállalta, hogy ezeket a fákat is gondozzák, öntözik.

Szintén szombaton Matkópusztán, az óvoda udvarán és a focipálya mellett is a földbe került 35 facsemete és 45 tő fagyal.

Mint arról beszámoltunk, múlt héten a „tízmilliófások” szervezésében a civilek a petőfivárosi Sás ligetben és az árpádvárosi Temes téren is kiültettek nyolcvan csemetét, a megelőző hetekben pedig több százat a város jónéhány pontján: Alsószéktón, a Kórhánközi utca mellett, a Külső-Szegedi úton, a nagybani piacon és a Kodály Iskola mögött is.

 

Ezek is érdekelhetik