Szemenyei János: hiányzik, hogy újra együtt lélegezzünk a közönséggel

– Tavaly ősszel az Operaház két produkciójában is próbáltam, ahol testközelből láttam, hogyan hullanak ki mellőlem az emberek. Akkoriban már a járvány második hullámában tartottunk, mégis ismeretlen volt mindenki számára, mivel is jár a pandémia, és megdöbbentő volt látni, mennyien nem hisznek benne. Nyugodt és türelmes embernek tartom magam, de kimondottan feszültté tett, ha egy vírustagadóval találkoztam, vagy olyan szemellenzőssel, aki elbagatellizálja a helyzetet, hiszen ők nem látták, amit én: hogy miként rotálódik napról napra egy több száz fős csapat, vagy hogyan kerül lélegeztetőgépre egy egészséges életmódot folytató, tudatosan étkező, sportos ember – mesélt a második lezárást megelőző időszakról a kecskeméti színház művésze.

– Világosan látszott: teljesen mindegy, hogyan éli valaki az életét, a vírus nem válogat, mindentől függetlenül támad és okoz tüneteket.

Együtt dolgoztam egy fiatal szólistával, aki több hétig nem tudott próbálni a betegség miatt, majd – úgymond – a gyógyulását követően elment a hangja, és nem is jött vissza a mai napig, ezért le kellett mondania az operafőszerepről. Sokan lélegeztetőgépre kerültek, több ismerősöm pedig elveszítette a hozzátartozóját. Látva az ilyen és ehhez hasonló történéseket, még inkább bosszantott, ha bárki azzal érvelt, hogy ő még soha nem találkozott senkivel, aki elkapta, vagy éppen azt gondolta: a koronavírus olyan, mint egy egyszerű influenza – tette hozzá a színművész.

Mint elmondta, éppen az István, a király premierjének napján derült ki, hogy ő is elkapta a vírust. Eleinte el sem akarta hinni, ám a megismételt teszt is pozitív lett. A harmadik próbálkozás szintén igazolta a korábbiakat, a legfélelmetesebb mégis az volt, hogy a tíz-húsz egyidejűleg tesztelt ember közül egyedül nála született pozitív eredmény.

– Óriási szerencsém volt, hiszen tünetek nálam egyáltalán nem jelentkeztek. Sem szédülés, sem fejfájás, sem ízvesztés, semmi. Három nap után érdeklődtem, nem lehetne-e meggyorsítani a folyamatot, bíztam benne, hogy egy negatív teszttel visszatérhetek a színpadra, de hiába: az eredmény ismét pozitív lett, ahogyan a következőnél is. Rengeteg munkától estem így el. Az István, a király előadásai folyamatosan pörögtek le, én pedig alig vártam, hogy újra játszhassak – folytatta a színművész, majd hozzátette: a Szente Vajk által rendezett Férjek és feleségek próbáit sem tudta elkezdeni Kecskeméten, hiszen éppen az első pozitív teszteredmény megérkezését követő napra tűzték ki az olvasópróbát.

– Természetesen volt bennem félelem. Tartottam tőle, hogy a családom is elkapja, ráadásul fogalmam sem volt, rám milyen hatással lesz

– idézte fel.

Bár végül tünetek nélkül vészelte át a vírust és a tíz napos karantént, a kecskeméti színház művésze továbbra is azt vallja, hogy amíg az emberek nagy része nem oltatja be magát, az életünk nem fog egyhamar visszatérni a normális kerékvágásba.

– Ez már nem magánügy, hanem közügy. Az oltás az egyetlen lehetőségünk arra, hogy helyrerázódjon a gazdaság, a vendéglátóipar és nem utolsósorban a kultúra – mondta, majd hozzátette: higgyünk abban, hogy egy több millió ember oltására jóváhagyott és alkalmazott vakcina biztosan be van vizsgálva annyira, hogy a mellékhatásaitól kevésbé kelljen tartanunk, mint a vírus okozta pusztítástól.

– Akkor változott át bennem a vírus- és oltástagadók iránt érzett düh megértéssé és valamiféle misszióvá, amikor elolvastam Robert Merle Védett férfiak című regényét. Az emberek korábban is hasonlóan viszonyultak a világjárványokhoz: ugyanilyen bizonytalanok voltak, és ez természetes. Nehéz megérteni a múltbéli és a jelenlegi történéseket, hiszen magáról a vírusról alig tudunk valamit, és mindannyian félünk az ismeretlentől. Folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb információk, és ilyenkor az ember – természeténél fogva – szeret inkább olyas valamibe kapaszkodni, amit világosabban megért. Emiatt gyártanak sokan összeesküvés-elméleteket, mások pedig elhiszik őket, hiszen az egyszerűbb. A hetvenes években Merle is leírta azt a jelenlegivel tökéletes párhuzamba állítható jelenséget, amelyben egy vírus gyilkol, az emberiség reakciói pedig pontról pontra megegyeznek a világunkban tapasztaltakkal: mint a vírustagadás, az oltástól való félelem, a vakcina hatásosságának megkérdőjelezése, és így tovább. Ma pedig már mindenről találhatunk az interneten negatív és pozitív véleményt, épp ezért nem tudhatjuk biztosan, mennyire hitelesek a vírusról és a vakcinákról szóló információk. Egy dolgot tehetünk: bízunk az aktuális döntéshozók felelősségtudatában, illetve az elmúlt évek tapasztalataiban, hiszen tudjuk: a védőoltások évtizedek óta nem egy járványtól óvtak és óvnak meg bennünket – tette hozzá a színművész.

Szemenyei János szerint a pandémia egyetlen pozitív hozadéka a kulturális szférán belül a színházban megjelent streamelés (élő közvetítés – a szerk.) lehet, amely véleménye szerint a későbbiekben is fennmaradhat az online térben.

Ugyanakkor számára semmi nem pótolja azt az érzést, amikor az előadás alatt a néző együtt lélegzik a színésszel.

Bár a kecskeméti színházban hónapok óta folynak a próbák, az elkészült darabok továbbra sem kerülhetnek bemutatásra.

– Szerencsére Kecskeméten folyamatosan dolgozom, már a harmadik produkciót próbáltuk készre. Az viszont kegyetlen érzés, hogy mindig éppen a közönséggel való találkozás előtt szakad meg ez a folyamat. Bízom benne, hogy minél hamarabb kinyithatjuk a kapukat, és visszatérhetünk a valódi színházi miliőbe – zárta gondolatait a színművész.

Borítóképünk archív fotó.

A felvétel a Kecskeméti Nemzeti A revizor című előadásán készült.