A tűzvész után újjáépítették, később robbantással bontották le a malmot

A Kecskeméti Gazdasági Gőzmalom sok érdekességet tartogató történetét Hlbocsányi Norbert, a Bács-Kiskun Megyei Levéltár főlevéltárosának a Múltbanéző folyóiratban megjelent tanulmánya, valamint a Kecskeméti Napló, a Kecskeméti Lapok és a Petőfi Népe korabeli cikkei alapján dolgoztuk fel.

A hetipiac közelsége miatt választották a városközpontot helyszínként

A népességnövekedés, a sertéshizlalás és a vasúti közlekedés miatt az 1840-es és 1850-es években intenzívebb gabonatermesztés indult be Kecskeméten. Emiatt már 1848-ben is szeretettek volna egy újabb típusú malmot megépíteni, de a forradalom és szabadságharc miatt ez végül elmaradt. Végül 1857-ben sikerült felállítani az első gőzmalmot, a József Gőzmalmot, a Trombita utcában. Ez nagyobb őrlési teljesítménnyel rendelkezett és jobb lisztminőséget tudott elérni, mint a száraz-és szélmalmok. Az itt őrölt lisztmennyiséget a kecskeméti asszonyok, pékek, cukrászok és katonai szállítók használták fel elsősorban, de kisebb mennyiségben exportálásra is jutott. A lakosság lisztigényét egy idő után azonban már a József Gőzmalom és a régi malmok sem győzte ellátni – olvasható Hlbocsányi Norbert tanulmányában.

1864-ben vállalkozó szellemű kecskemétiek Horvát Döme országgyűlési képviselő, majd Lestár Péter (későbbi polgármester) vezetésével elkezdtek szervezni egy újabb gőzmalmot, amelyet hosszú előkészítés után, az 1869. december 26-án tartott alakuló közgyűlésen 406 részvényes hozott létre, részvénytársasági formában. Alaptőkéje 75 ezer forint volt, ami 600 darab részvényből állt, egy részvény 125 forintot ért. Kezdetben egy részvényes legfelejebb 20 darab részvényt írhatott alá, ezt a kritériumot az 1876-os alapszabályból már törölték. A cég hivatalosan 1870. január 1-jén kezdte el a működését Kecskeméti Gazdasági Gőzmalom Részvénytársulat néven.

A részvénytársaság első elnöke Lestár Péter lett, aki egyben a Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület vezetője is volt. Ez az érdekközösségi kapcsolat hosszú távon fennállt, és csak az 1948-as államosításakor szűnt meg. Bevetté vált, hogy a malom mindenkori elnöke a pénzintézet embereiből kerül ki.

1869 júliusában Zinhofer Pál ajánlata nyert és a vállalkozó 25 340 forintért, rendkívül rövid idő alatt meg is építette a malmot. A telephely a belvárosban volt, az egykori Templom (ma Csányi) utcában. Érdekes a helyszín kiválasztása, hiszen a korábbi pusztító tűzesetek – nemcsak Kecskeméten – gyakran a malmokból indultak ki. A városi tanács mégis engedélyezte a gőzmalom felépítését a város szívében, ugyanis ekkor még nem volt olyan rendelet, amely szabályozta volna a gyárak elhelyezésének kérdését. Praktikus szempont is szerepet játszott, ugyanis a közelben volt a hetipiac, ahol a malom képviselői fel tudták vásárolni a beszállított gabonát. Százötven éve, 1870. március 17-én meg is indult a munka, aznap 309 véka gabonát őröltek meg, egy hétre rá pedig már 3732 vékányit. Érdekesség, hogy 1891-től a malomhoz tartozott egy gőz- és kádfürdő is, ami fontos tisztasági és szórakozási lehetőséget nyújtott a kecskeméti emberek részére. Az 1910-es évek elején 20–30 fő között mozgott a dolgozók létszáma.

„Óriási fehér lángok csaptak föl az égre”

1914. augusztus 15-e, szombat fekete nap volt a gőzmalom történetében. Délután fél 6 körül egy szanitéc-káplár vette észre, hogy a nagyépület második emeletének ablakai és a tetőcserepek között gomolygó fekete füst tódul ki. Azonnal fellármázta a környéket és a tűzoltóságot. Azonban a városban csak négy (vagy öt) tűzoltó tartózkodott, a többieket elvitték katonának, az itthon maradtak közül is kettő beteg volt. A malomban Nagyboldogasszony ünnepe lévén senki nem tartózkodott. A Kecskeméti Napló másnapi tudósítása szerint az egyik szomszédos házból egy csapat katona rohant át, menteni, ami menthető. Leverték a belső malomajtó lakatját, behatoltak az őrlőhelyiségbe és az ott lévő búzás zsákokat kivitték targoncák segítségével. A hatalmas lángnyelvek ekkor már „emésztően végig nyaldosták az egész tetőzetet”, a padlásról hullott az égő zsarátnok. „... az öt tüzoltó sisiphusi munkához kezdett, amikor hozzálátott a pusztitó elem elenni küzdelemhez. Először létrákkal a fronton akarták megtámadni a tüzet. Kisérletük sikertelennek bizonyult, az ablakokból oly erővel tódult ki a forró füst, hogy a létrán álló tüzoltó csaknem leszédült a fojtó áramlattól” – festett plasztikus képet a Napló újságírója a heroikus küzdelemről. Végül az udvarban a gőzlecsapoló medencéjébe vezettek be két szivattyút, de sok idő telt el, míg az első vízsugár megindult az égő épületre. Közben folytatták a mentést, a hozzáférhető helyen lévő gabonát kihordták és kiürítették a gépészlakást. Több csapat rendőr, katona (a Kecskeméti Lapok szerint „szuronyos baka”) érkezett a helyszínre, az udvart kiürítették a kíváncsiskodóktól. A főépület menthetetlennek bizonyult, a vele egybefüggő gépház tetejét locsolták, de a hőség olyan pokoli volt, hogy a tetőről a víz egy pillanat alatt elpárolgott. Balesetek is történtek az oltás közben: egy tűzoltó beszorult két tető közé, és alig tudott kiszabadulni, egy molnársegéd lezuhant a tetőről és a hátára esett, egy sugárcsövet tartó honvédhuszár megszédült és társai az utolsó pillanatban tudták kimenteni. „Hét óra után tíz perccel nagy robajjal beszakadt az emeleti mennyezet. A tüzet ezután a már megőrölt s fölraktározott liszt táplálta: óriási fehér lángok csaptak föl az égre s a nagy hőség elviselhetetlenné vált a közelben. A szomszédos házak cserepei a borzasztó hőségben megrepedeztek s az ablakok közül kevés maradt ép” – írta a Kecskeméti Napló.

Azt végül sikerült a tűzoltóknak és a katonáknak megakadályozniuk, hogy a tűz tovább terjedjen, de a malom belseje teljesen kiégett. A kárt a Napló 160-200 ezer koronára tette, de minden biztosítva volt. A tűz okaként eleinte a hajnali villámcsapások okozta rövidzárlatot gyanították, de a Kecskeméti Lapok augusztus 17-ei rendkívüli kiadásában már tényként közölte, hogy a tűzvizsgálat kétséget kizáróan megállapította: „gyufával és cigarettával való gondatlan bánás” tette tönkre a „gyönyörű, dolgos malmot”.

Modernizálás, majd államosítás és megszűnés

A részvénytársaság majdnem megszűnt, de végül nagy anyagi áldozatokkal 1915 novemberére újjáépítették, és egy vártoronyra emlékeztető épületet, víztornyot is csatoltak hozzá. A háborús években a gabona-, szén- és szakmunkáshiány miatt kénytelen volt a gyár heti két nap őrlési szünetet tartani.

A gyár működése a Horthy-korszakban visszaállt a régi kerékvágásba és modernizálást is képes volt végrehajtani – írja tanulmányában Hlbocsányi Norbert. 1921 és 1922-ben épült meg a 150–170 vagon befogadóképességű vasbetonsiló, ami a korszak legmodernebb gazdasági létesítménye volt, bár a belvárosi középületek és bérházak képéhez nem igazán illett. Szintén ekkor készült el a raktárépület, ami 23 méter hosszú és kettő emelet magas volt. A földszintjén irodahelyiségeket, az első emeleten liszt-, a második emeleten pedig korparaktárt létesítettek. A folyamatos fejlesztések ellenére gazdasági válság érte a malomipart, az 1920-as évek közepétől az 1930-as évek végéig a gőzmalom üzleti éveit rendre veszteséggel zárta. A gőzmalom a fürdőt 1939-ben eladta a városnak, amely bérbe adta az intézményt.

A második világháború alatt nagyobb szerepet kapott a hadigazdaság, majd 1944 novemberétől 1945 márciusának végéig a malom gabonakészletét kizárólag a szovjet katonaság ellátására lehetett fordítani. 1948. október 2-án államosították a malmot, vállalatvezetőt rendeltek ki, a részvénytársaság szó viszont csak 1950-ben tűnt el az elnevezésből, amikor a malom a Malomipari Egyesülés tagja lett. 1962-ben hozták létre a Bács-Kiskun megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatot, ami a szocialista nagyvállalatok egyik példaképe volt. A rendszerváltás után a malomipari tevékenység megszűnt. Az épületek jórészt üresen álltak – az egyikben működött a HBH étterem és söröző –, végül a városi vezetőség a felesleges épületeket lebontásra ítélte. Az ingatlanon a két kecskeméti cég, az Empire és a Somogyi és Társa által létrehozott ES Invest Kft. szórakoztató-kereskedelmi-és üzletközpontot tervezett.

Hat gyors robbanás és dőlt a siló

A gőzmalom történetének utolsó felvonása az egykori dolgozók és sok kecskeméti számára biztosan szomorú volt, de kétségkívül látványosra sikeredett. A 29 méteres magas gabonasilót ugyanis 2003. június 15-én, vasárnap délután 4 órakor felrobbantották.

A hat vasbeton silóhenger összesen körülbelül 900 tonnát nyomott, és hat pilléren állt. Ezeket a pilléreket robbantották át az Iniciátor-M Bt. szakemberei 250 darab villamosgyutacs által működésbe hozott 25 kilogramm paxittal, de nem egyszerre, hanem egymást villámgyorsan követő hat ütemben. A siló oldalát a megelőző napokban átlyukasztották, ez is azt a célt szolgálta, hogy a torony a megfelelő irányba, a malom udvarába dőljön. A dőlés tervezett területére építési törmelékből „ágyaztak meg”, hogy kisebb legyen a robaj és a rezgés.

„Népünnepély lett a toronydöntésből” – a Petőfi Népében másnap ezzel a címmel jelent meg tudósítás. Délután negyed 4-kor rengetegen indultak meg a belváros irányába. „Sokan hoztak fényképezőgépet, videokamerát, megörökíteni a vissza nem térő eseményt. A kisebb gyerekek apukájuk nyakában ülve várták a nagy pillanatot. A tűzoltók egy része a laktanya udvarában a felemelt emelőkosárról várta a robbantást. Szinte zsúfolásig telt a 14 emeletes megyeháza, a Nagytemplom erkélye, és a szalagház folyosóiról is sokan nézték a nem mindennapi látványosságot. A busz a kiskörúton csak lépésben tudott botorkálni, hiszen az úttest megtelt emberekkel” – írta lapunk. Majd géppuskasortűz-szerű ropogás hallatszott, és a torony méltóságteljesen eldőlt, pontosan oda, ahova várták, és úgy, ahogy várták: mint egy kivágott fa. A széljárás főleg az Alföld Áruház felé vitte a porfelhőt, amely elől a tömeg gyors menekülésbe fogott. Később sokan visszatértek és körbejárták a romot. A régi gabonaipari dolgozók a Petőfi Népe munkatársának könnyek között idézték fel emlékeiket.

Malom, de mekkora különbség!

A bevásárlóközpont elképzelését és főleg a tervezett (majd építeni kezdett) épület városközpontba nem illő méretét rengeteg vita övezte. A civilek és a megyei építészkamara tiltakozott, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálódott, több per is zajlott, az akták egyik közigazgatási hivataltól a másikhoz mentek. Az építkezés a politikában is botrányt kavart, a Fidesz megvonta a bizalmat saját polgármesterétől, a beruházást támogató dr. Szécsi Gábortól. A Malom Központ végül megépült, a régi dicső korszakra a néven kívül már csak az aulában lévő szökőkút közepén elhelyezett őrlőkő emlékeztet.