Kecskemét

2019.09.18. 07:00

Átvette nyereményét játékunk győztese

Rónay Károlyné már 40 éve a Petőfi Népe hűséges olvasója és előfizetője, egyben A megye 7 csodája nyereményjátékunk boldog nyertese. Rónay Károlyné egy két főre szóló, két éjszakás wellnesshétvégét nyert a bükfürdői négycsillagos Caramell Premium Resort Superior szállodába.

Horváth Péter

Rónay Károlyné egy wellnesshétvégét nyert

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A nyugdíjas kereskedelmi dolgozó már nem először nyert lapunkkal, több nyereményjátékunk során is az ő nevét húzták ki. Nyert már sört, cirkuszjegyet és belépőt nóta­estre.

– Valahányszor elindítanak egy nyereményjátékot, mindig részt veszek rajta, rendszeresen beküldöm, amit kell, hiszen ki tudja. Az előző tapasztalatok alapján megéri – mondta mosolyogva Rónay Károlyné, aki mindent elolvas a Petőfi Népében, nemcsak a kecskeméti, de a megye más településeit érintő hírek közül is érdeklődéssel szemezget, sőt, a sporthírek is érdeklik, a kézilabdás és a kosaras lányok szenvedélyes szurkolója. Érdekesség, hogy hiába játszik rendszeresen, ezúttal elkerülte a figyelmét saját neve, nővére gratulációja nyomán értesült az örömhírről.

Rónay Károlyné az alföldi rónát jelölte meg mindannyiszor a beküldött szelvényen, mint a megye legszebb csodáját, ami nem véletlenszerű választás: gyermekkorát egy Kunszentmiklós környéki tanyán töltötte.

– A róna számomra a szabadságot és a gyerekkor boldogságát jelenti. Amikor kis házunkból kiléptem a tanyaudvarra, akármerre néztem, minden irányban a végtelen Alföldet láttam elterülni, akár egy tengert, ami a végtelenben ér véget – mondta Rónay Károlyné. Olvasónkat később munkája Kecskemétre szólította, itt találkozott későbbi férjével, akivel a megyeszékhelyen alapítottak családot, de minden osztálytalálkozó alkalmával visszatér Kunszentmiklósra nosztalgiázni.

Rónay Károlyné egy wellnesshétvégét nyert
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Rónay Károlyné a Műkert­városi Nyugdíjasklub tagja, sok élményt szerzett már a közösséggel és több helyre eljutottak együtt, így járt a Hargitán, a Tisza-tó környékén, Baján, népzenei találkozón, de wellnesshotelben még sosem, ezért izgatottan várja a felüdülésben gazdag hétvégét. Elsőként a masszázsszolgáltatást veszi majd igénybe. Persze nem egyedül megy, nagyobbik unokáját hívja meg a közös élményre.

És hogy játszik-e még a Petőfi Népével?

– Hogyne játszanék, már várom a következő játékot, az előzőekből kiindulva jók az esélyeim – mondta nevetve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában