Bankárból lett misszionárius Rédei István

– Ha elég keményen dolgozol, akkor keményen is szórakozol, főleg, ha egyedülálló fiatalember vagy. Márpedig jó eséllyel az leszel, mert ilyen teljesítmény mellett nincs időd a magánéletedre. Nekem maga az élet volt, amit a Wall Street farkasában láttunk diCapriótól. Azt az életet azonban nem lehet hosszú távon fenntartani. Két végéről égettem a gyertyát, és gyorsan leégett – mesélte István, akinek csakhamar kényszerpihenőre kellett mennie.

– Adott az Isten egy kis időt, hogy átgondoljam a folytatást. Ebben a három hónapban született meg valami bennem, ez az idő jó lehetőség volt a reflexióra, hogy átgondoljam a további életem. Egy nagyon jó orvosom volt, Dr. Rigó Péter, akinek a specialitása a kiégett félnótások. Ő volt az első, aki felhívta a figyelmemet, hogy több az élet a munkánál és a szórakozásnál, ő volt az első, akire hallgattam. Aztán, amikor újra „szabadlábon” voltam, kitisztult a gondolkodásom, megszabadultam attól a sok tévhittől, amit a fogyasztói társadalom próbált belém ültetni.

– Aztán megint minden folytatódott tovább?

– Emlékszem milyen furcsa volt látni a szeretett kollégáim munkahelyi életét. Akkor én már nem akartam újrakezdeni azt a pörgős életet, ekkor döbbentem rá először, hogy manipulálhatóak vagyunk. Ennek ellenére visszamentem dolgozni, meglepett, hogy visszavett a bank, de ekkorra már az ottlét kezdett terhes lenni a számomra. Azzal riogattak minket, hogy ha nem teljesítünk, elveszíthetjük az állásunkat, ennek ellenére én beletojtam az egész munkába, de nem tudtam kirúgatni magam. Egyre inkább erősödött bennem az a megtapasztalás, hogy áldozatot kell hozni időnként, le kell tudni mondani a munkahely, a pénz, a társadalmi státusz nyújtotta látszólagos biztonságról egy jobb, boldogabb, szerethetőbb életért. Hiába tudtam ezt, magamtól még mindig nem voltam rá képes, hogy váltsak. Amikor aztán édesapám meghalt, akkor úgy éreztem, hogy az Isten gyakorlatilag nyomatékossá tette számomra, hogy tovább nem folytatható az eddigi életem. A halála megtanított arra, hogy máshogy lássam a világot, kerestem a valódi értékeket.

– Ez konkrétan miben mutatkozott meg?

– Hazaköltöztem Kiskunhalasra, és elkezdtem járni egy helyi keresztény közösségbe, ahol számomra nagyon fontos dolgokról beszéltek. Itt még inkább megerősítést kaptam abban, hogy a pénznek semmi köze az ember boldogságához. Sőt! Képes arra, hogy távol tartsa az embertől az Istent. Ekkor kezdett el érdekelni a szegénység és a lemondás. Kaptam egy nagy ajándékot az Istentől, amikor lehetőségem volt arra, hogy egy hétig hirdethettem az evangéliumot és élhettem afféle hajléktalanként Dombóváron és Tamásiban. Pénz, mobiltelefon és váltópóló nélkül egy hétig, egy Bibliával és egy Zsolozsmával a kezemben. Ez azért volt meghatározó az életemben, mert itt tapasztaltam meg azt, ami számunkra hihetetlen. Hogy valójában semmire sincs szükségünk az élethez csak Istenre. Utcán aludtunk és hajléktalan szállón, de mégis mindig megvolt mindenünk. Egy percet nem éheztem az egy hét alatt. Volt, amikor elkezdett korogni a gyomrom, és abban a pillanatban egy szilvafát láttam meg magam előtt tele érett szilvával. Azt hiszem, ez az Atyai gondoskodás, ezt kellene észrevennünk. Aztán befogadott minket a kispap barátommal egy plébános, és nála szálltunk meg. Napközben pedig hirdettük az örömhírt, hogy az Isten szeret mindannyiunkat. Az utolsó nap pedig már egy hittestvérünknél ettük a fejedelmi ebédet, és még egy cipőt is adott a haza útra.

– Az igazi fordulópont azonban csak ezután következett.

– Igen, miután hazajöttem, még jobban érdekelt a szegénység és a lemondás. Azon vettem észre magam, hogy könnyebb a lelki békém megtalálni a szegénységben. És hát ki volt a szegények legnagyobb szószólója az utóbbi században? Teréz anya.

– Ez azért saját magára nézve nem túl erős hasonlat?

– Nem, egyáltalán nem. Egyre többet olvastam róla. Döbbenetes hasonlóságot fedeztem fel azokban, amiket ő érzett, és amiken én keresztülmentem. Mintha a szívemből beszélt volna. Amikor szentté avatták, kaptam egy különös hívást tőle, hogy járjam a szegénység és egyszerűség útját. Így kerültem Párizsba és Bukarestbe Teréz anya rendjének férfi rendházába. Itt tanulmányoztam a rend írásait és sokat tanultam a fenti értékekről. Az ottani lelki vezetőmmel arra jutottunk, hogy hozzám az passzolna a legjobban, hogyha az otthoni munkám mellett időnként elmennék egy-egy misszióba.

– Itt jött szóba folytatásként Afrika?

– Igen, de bármilyen furcsán is hangzik, nekem elég nehéz a nagyvárosi élet, ezért Nairobi mellett, ahol a rendház van, sokat voltam vidéken. Mivel a rendnek nincsenek vidéki házai, ezért jött képbe az önkéntesség. Felvettem a kapcsolatot kinti projektek vezetőivel, akik munkatársakat kerestek. Ilyen például az a kenyai helyszín is Homa Bay megyében, ahol komoly vízhiánnyal küzdenek jelenleg. Kimentem hát először Nairobiba onnan pedig ehhez a helyi projekthez csatlakoztam Rodi Koppanyba. Nagyon szív melengető volt, ami ott fogadott. Aztán Kenyában le volt szervezve a következő állomásom, Etiópia. Akkor indult Bahir Darban egy projekt, ahova angoltanárokat kerestek. Itt tanítottam angolt egy helyi általános iskolában, ahova háromezer gyerek jár mindennap. Egy ilyen helyen is látsz érdekes dolgokat, ahol a vesszővel és gumicsővel mennek a tanárok az órára.

– Az első afrikai misszió után következett az újabb vállalás, az milyen konkrét segítségnyújtást jelentett az ott élőknek?

– Az első út a betekintésről szólt, az ott látottak és tapasztaltak alapján arra jutottam, hogy szeretném folytatni. Elkezdtük hát a vízprojektet, amely keretében már három nagy víztartályt vettünk, ebből kettő iskolákba került, amikben össze tudják gyűjteni az esővizet, és azt tudják inni. Többek között a kiskunhalasi adományozóknak is köszönhetően ennek keretében sikerült egy háromezer literes víztárolót beszerezni, amely megérkezett Kenyába, Nairobi Kibera nevű nyomornegyedébe. Erről éppen a napokban tartottam előadást Budapesten, egy induló újabb jótékonysági vízprojekt rendezvényén. Egy maszáj faluba szeretnének vizet becsatornázni, ezzel több mint hétezer ember jutna tiszta ivóvízhez. Jelenleg ugyanis a kislányok sokszor az iskola helyett azzal töltik az idejüket, hogy 20 kilométerről hordják a vizet, amit a földből egy-két méter mélyről ásnak ki. Ez a víz azonban állott és fertőzött. Ezt a projektet két budapesti lány szervezi, akik elhatározták, hogy építenek egy víztározót, és amilyen hosszan csak lehet, elvezetik a vizet a falvakba egy helyi segélyszervezet segítségével.

– Az afrikai tapasztalatai alapján mit tanácsol, miben változtathatnánk mi az eddigi életünkön?

– Nem gondolom, hogy mindenkinek misszionáriusnak kellene lennie és a harmadik világba menni, de én bátorítok mindenkit, hogy kezdjen el változtatni az életén. Egészen apró dolgokra gondolok, például, hogy vigyünk magunkkal táskát a bevásárláshoz, hogy ne kelljen annyi műanyag szatyrot vásárolni, vagy, hogy takarékoskodjunk az ivóvízzel, legyünk tudatosak. Tudom, ezek meglehetősen közhelyesnek hangzanak, de mégis így van. Felelősséggel tartozunk magunkért, egymásért, a bolygónkért. Úgy látom, hogy az egyensúlyt veszítettük el: kapni a Földtől és adni neki. Apró pici dolgokkal, ha csak annyit csinálsz, ha nem feltétlenül szükséges, autó helyett biciklire ülsz, vagy gyalog mész, már tettél valamit. Nekem édesapám elvesztése, az Isten iránti hitem és Teréz anya sokat segített ebben a felismerésben. Az én misszióm lényege, hogy merjünk másképp gondolkozni.

Mesébe illő karriert futott be

Kisebb-nagyobb külföldi szerencsepróbálgatások után az egyik hazai nemzetközi pénzintézetnél helyezkedett el Budapesten, az egyik V. kerületi bankfiókban ügyfélszolgálatosként. Mesébe illő módon lendült fel a karrierje, rövid időn belül bankárként dolgozott, személyi kölcsönöket, jelzáloghiteleket folyósított, elégedettek voltak a munkájával, jó csapattal dolgozott együtt – mondja István, aki kis időn belül már komoly összegű hiteleket helyezett ki. Aztán csakhamar kinőtte ezt a munkát, és befektetési bankár lett, még nagyobb pénzekkel, még nagyobb ügyfelekkel, több mint egymilliárd forintot kezelt. Alig 5-6 év alatt a kakasülős, ügyfélszolgálatos vidéki srácból a világ vezető pénzintézetének egyik, kiemelt ügyfelekkel foglalkozó befektetési bankára lett. A világi gondolkodás alapján a csúcson volt, saját irodával, asszisztenssel, céges mobillal, saját belvárosi lakással, fitneszbérlettel a város tetején lévő elit konditerembe, a pláza tetején futópálya és jakuzzi, ahova esténként kikapcsolódni járt a haverjaival.