Atomtámadásra készültek az ágasegyházi bunker építői – videóval

Noha az 1970-es években kevesen hallottak az ágasegyházi atombunkerről, ma már túlzás lenne azt állítani, hogy egy szupertitkos objektum. A falu központjában elterülő létesítmény azonban elsőre inkább tűnik néhány raktárépületnek, mintsem atomtámadás átvészelésére alkalmas helynek.

A létesítmény a hidegháború időszakában, a két nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállásának idején épült az 1970-es évek elején, azonban nem katonasági bázisként. Feladata az volt, hogy a megyei védelmi bizottság háborús körülmények között is el tudja látni feladatát egy olyan helyen, amely védettséget ad a hagyományos és tömegpusztító fegyverekkel szemben. A létesítményt félig a földbe süllyesztették, a tetejére pedig földet hordtak. Részben azért, hogy álcázzák, részben pedig azért, hogy egy esetleges bombatámadás idején védje a bent lévőket.

(Cikkünk végén tekinthetik meg galériánkat!)

Hogy miért éppen Ágasegyházán épült atombunker?

Egy esetleges légi(atom-)támadás esetén Kecskemét kiemelt célpont lehetett volna, hiszen itt található az ország egyik legfontosabb katonai légibázisa. Így okkal lehetett tartani attól, hogy támadás érheti Kecskemétet, ezért a hírös várostól távolabb kellett egy megfelelő objektumot kialakítani.

Mielőtt belépnénk a bunkerbe

– A védett vezetési pont elsősorban egy munkahely volt, így ide rokonokat, családtagokat sem hozhattak a belépésre jogosultak – kezdi idegenvezetésünket Mészáros Zoltán tűzoltó alezredes, még mielőtt bemennénk a bunkerbe.

Szerencsére a létesítmény eredeti funkcióját sosem töltötte be, azonban állandó személyzet felelt a fenntartásáért és a karbantartásáért, illetve rendszeresen tartottak itt gyakorlatokat. Bár nem honvédségi létesítmény volt, de a katonák is részt vettek az üzemeltetésében.

A bázist kizárólag a megye közigazgatási és politikai vezetői számára hozták létre, egy esetleges atomtámadás első 72 órájának átvészelésére. A létesítményt magyar építővállalati cég tervezte és építette szovjet tapasztalatok felhasználásával. Mielőtt megépítették volna, fúrtak egy kutat a saját ivóvízellátás érdekében. Ezután készítették csak el a bunker vázát, amit monolit betonnal öntöttek ki.

Nem könnyű bejutni a védett objektumba

Hosszú betonjárda vezet egy elsőre inkább szerszámkamrának tűnő kis épület felé. Amint viszont belépünk az ajtón, rögtön a bejárat mellett egy radioaktivitást mérő műszer fogad minket. Végigmegyünk a hosszú, lefelé tartó folyosón, ezután léphetünk csak be magába a létesítménybe a légmentesen záró acélajtón keresztül, amely védelmet biztosít a bombatámadás okozta lökéshullámokkal, valamint a harci gázokkal szemben. Balról sötét kis helyiséget látunk, mint megtudjuk, az az üzemanyagtároló, melyre kintről egy szállítójármű könnyedén rá tud csatlakozni, így az üzemanyag közvetlenül a tárolótartályokba kerül. A létesítmény technikai felszereltségét jól jellemezi, hogy a nyílászáróknál elhelyezett érzékelőkkel távolról lehet kontrollálni, hogy az ajtók csukott állapotban legyenek-e vagy sem.

Mielőtt belépnénk a létesítmény szívébe, egy második ajtó is utunkat állja. Hogy megértsük funkcióját, Mészáros Zoltán távolabbról kezdi a törté­netet.

– Az objektumnak két fő működési körülménye volt. Az egyik a normál békeállapot, amikor a működőképességnek a fenntartása volt az egyedüli cél. A karbantartó szakemberek gondoskodtak ar­ról, hogy a műszaki berendezések mindig üzemképesek legyenek, biztosították a létesítmény megfelelő szellőztetését, a gyógyszerkészletek, konzervek cseréjét. Ekkor a közvetlenül a közlekedőfolyosóra nyíló ajtót használták. A másik, eredeti funkció egy esetleges háborús helyzetben lépett volna életbe, két lehetséges variációval. Az egyik esetnél a külső levegőt be lehetett engedni, a másiknál viszont a külső levegőt sem engedték be az objektumba – ismer­teti idegenvezetőnk a működési típusokat.

– Amikor az elzárkózás életbe lépett, akkor minden szigetelt ajtót szigorúan zárva tartottak. Ezáltal érték el azt, hogy kívülről bármiféle szennyeződés bekerüljön a létesítménybe. Ha valakit mégis be kellett engedni az objektumba, akkor az az egészségügyi átereszen át történt, ahol meztelenre vetkőzés után egy alapos zuhanyzás várt a belépni szándékozóra, majd a helyiségből a szennyezettnek vélt levegőt is kifújatták. Ezután léphetett csak be az illető a központi folyosóra, ahol műszerekkel is megvizsgálták, hogy biztosan nem maradt-e rajta szennyeződés – mondja az alezredes, majd belépünk az egészségügyi átereszbe.

A zuhanyzástól szerencsére ezúttal eltekint idegenvezetőnk, így továbbmehetünk a központi folyosóra. Utunk során először a géptermeket járjuk körbe.

Önellátásra törekedtek a bunkerben

A bunkert saját levegőellátó rendszerrel szerelték fel, melynek fő feladata az, hogy a külső levegőt portól és mérgező gázoktól megszűrve az épület minden helyiségébe eljuttassa. Teljes elzárkózás idején (mikor a külső levegőt már szűrve sem engedik be) a levegőt kondicionálják, azaz a fokozatosan elfogyó oxigént palackokból pótolják, a felgyülemlő szén-dioxidot pedig kémiai eljárással megkötik. A légellátó rendszer segítségével a légnyomást is szabályozni lehet. Az ember számára még elviselhető túlnyomást hoznak létre, ezzel a nyílászárók tömítésének rongálódása esetén is távol tarthatják a külvilágban lévő káros anyagokat.

A bent levők védelmét egy túlnyomáscsökkentő és elvezető­rendszer is szolgálja. Ha a bombatalálattól az épület falazata megsérül és túl nagy légnyomás jut be, akkor a helyiségekben fölszerelt billenőszelepek kinyílnak és a bent lévő légnyomás ki tud áramolni, ezáltal is csökkentve a bent lévők terhelését.

Mészáros Zoltán a légellátó rendszer egy részét be is kapcsolja nekünk, ezzel is érzékeltetve azt a hanghatást, ami mellett dolgoznia kellett a gépészeknek. Hatalmas fülsiketítő robajjal indul be a villanymotor, mely igencsak kellemetlen hangerőn duruzsol utána.

– A levegőellátás mellett az elektromos áram szempontjából is önellátásra törekedett a bunker. Ameddig lehetséges volt, a városi áramhálózatról táplálták a berendezéseket, azonban, ha a külső áramforrás megszűnt, akkor egy dízelmotoros áramtermelő berendezés biztosította a szükséges áramot. Ehhez csatlakoztak a korábban már említett üzemanyag-tároló helyiség tartályai – idézi fel Mészáros Zoltán, majd hozzáteszi: – Ha pedig a dízelmotor is működésképtelenné vált, 24 voltos akkumulátorokról tudták üzemeltetni a vészvilágítást.

Minden szükséges dolog helyet kapott

A gépészeti helyiségek után lassan eljutunk a bázis központi folyosójára. A fogasokon gázálarcok lógnak, jobbról és balról kis szobák sora nyílik. Piros telefonok, távírók, írógépek az asztalon, előttük egy-egy szék.

A bunkerben helyet kapott egy távbeszélőközpont is, amely közvetlen összeköttetést biztosított a Polgári Védelem Országos Parancsnokságával, valamint a megye több településének vezetési pontjával, többek között a kecskeméti városháza alatt lévő légópincével is. A vezetékes kapcsolat mellett rádión is tartották a kapcsolatot. A bázis tetejére telepített adó-vevő torony kívülről szinte alig látható, olyannyira körbenőtték a fák az évtizedek során. A kommunikációt egy belső beszélőrendszer is segítette, mellyel az egyes helyiségekben lévők tudtak kommunikálni egymással.

A kor szellemiségét jól tükrözi az ügyviteli helyiség, melynek ajtaja előtt még egy rácsos ajtó is áll a zárt objektumon belül, mivel a dokumentumok mindegyike akkoriban „szigorúan titkos” minősítést kapott.

Továbbhaladunk a folyosón, a pihenőhelyiségbe lépve azonban szokatlanul kevés ágy fogad minket. Mint Mészáros Zoltán elmondja, váltásos rendszerben használták az ágyakat, mindegyikre három személy jutott. A fontosabb helyiségek fűtéséről elektromos kályha gondoskodott, hogy az égés során a fűtőtest ne vonjon el oxigént a zárt térből.

Ezután a központi tanácsterembe lépünk be. A többi helyiséghez képest szembetűnő a mérete, a falon óriási krétatábla és térkép, előtte padok és székek sorakoznak. Itt olyan szakemberek dolgoztak, akiket a különböző – a megye működőképességét szolgáló – szervezetek (rendőrség, polgári védelem, tűzoltóság, néphadsereg, munkásőrség, mentőszolgálat, egészségügy, áramszolgáltató, MÁV, Volán, posta stb.) delegáltak. Feladatuk az atomcsapást követő információk elemzése és javaslattétel a megyei védelmi bizottság részére. A szomszédos helyiségben tanácskozott a védelmi bizottság, amely döntött az élet további menete szempontjából. A kis tanácsterem végében piciny szoba nyílik, a védelmi bizottság elnökének – vagyis a tanácselnöknek – a munka- és pihenőszobája. A létesítményen belül egyedül neki adatott meg, hogy saját szobája és ágya legyen.

A bázison tartózkodók egészségét egy orvos és külön orvosi szoba biztosította, ahol akár kisebb beavatkozásokat, műtéteket is végre tudtak hajtani. A különféle sterilizáló eszközök mellett egy minigyógyszertárat is kialakítottak.

A bunker folyosójának végén található a konyha, ahol csak a konzervek melegítésére és azok talpon állva történő elfogyasztására volt lehetőség. Az energiatakarékosság miatt nem mosogattak, egyszer használatos eszközöket alkalmaztak.

A konyhából jutunk el az utolsó helyiségbe, ahol egy létra tör az ég felé, mint megtudjuk, az a vészkijárat, mi azonban inkább a főbejáraton távozunk, bízva abban, hogy a jövőben sem lesz szükség ilyen vagy ehhez hasonló létesítmények „hadrendbe állítására”.

Ma már gyakorlatozásra használják a tűzoltók az ágasegyházi bunkert

Jelenleg a létesítmény nem üzemel az eredeti funkciójában. Korábban a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Parancsnokság kezelésében volt az állami tulajdont képező objektum, a szervezeti átalakítások után pedig a katasztrófavédelem örökölte meg. Jelenleg a megye tűzoltóinak képzését szolgálja. Éles helyzetben is akadnak olyan zegzugos helyek, ahol sötétben, füstben nehéz tájékozódni. Ez a körülmény itt is adott, illetve megteremthető, melynek eredményeként tűzoltók speciális körülmények között gyakorolhatnak. Az értékelőszobából vezérelt, sötétben is látó kamerákkal követik a tűzoltók gyakorlatozását, elemezve, értékelve a beavatkozó erők munkáját, hogy éles helyzetben megfelelő rutinnal járhassanak el.