Kiskunhalas

2019.05.13. 13:00

Rendhagyó módon emlékeztek az elhunyt igazgatónőre

Különleges módját választották a megemlékezésnek a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola tanára és diákjai. Az év elején súlyos betegség következtében elhunyt igazgatónőre, Juhászné Czinkóczi Évára pénteken, a madarak és fák napján közös énekléssel, gyerekrajzokkal emlékeztek a néhány nappal korábban elültetett fánál.

Mester-Horváth Nikolett

Hat évvel ezelőtt az intézmény fennállásának 100. évfordulójára emlékoszlopot állítottak fel az iskola bejárata előtt, amit virágágyás vesz körbe. A néhai igazgatónő mindig személyesen gondozta ezt a területet.

– Éva mindig a két kezével tett azért, hogy minél zöldebb környezet vegye körbe az iskolát. Ezért gondoltunk arra, hogy az ő tiszteletére a virágágyás közelébe ültetünk egy fát, ami mindig rá és a gondoskodására emlékeztet majd minket – mondta Mesterné Taskovics Valéria, az intézmény igazgató-helyettese.

A diákönkormányzat tagjai ültették el a fát Juhászné Czinkóczi Éva emlékére, ahol a többi tanuló és tanáraik a madarak és fák napján, egyben a néhai igazgatónő születésnapján közösen emlékeztek.

– Pozitív érzésekkel szerettük volna összekapcsolni az emlékezést, ezért döntöttünk úgy, hogy megmutatjuk a gyerekeknek, Éva néni születésnapján a veszteség helyett inkább arra koncentráljunk, mit tanultunk tőle a természet szeretetéről, a környezet tiszteletéről. Fontosnak tartjuk, hogy a diákok ne csak a gyásszal járó nehéz érzésekkel ismerkedjenek meg, így jött az éneklés és a rajzolás ötlete – hangsúlyozta Mesterné Taskovics Valéria.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában