kecskemét

2018.07.03. 14:00

Rég elfeledett magyar ételeket készítenek Erdélyben a diákok

Újabb diáksereg fedezi fel ezekben a napokban Erdély gasztronómiai kincseit. Ács Imre tanár vezetésével 29. alkalommal táboroznak vendéglátós diákok a magyarlakta településeken, ahol idős nénik és bácsik mutatják be számukra a rég elfeledett ételek elkészítését.

Sebestyén Hajnalka

Szombaton reggel indult el Erdélybe, Hargita megyébe a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákcsoportja a hagyományos gasztronómia-történeti szaktáborába. A részvételt ki kell érdemelni: az elmúlt 28 évben mindig az iskola állítja össze a jó tanulókból álló csapatot. Az egy hétig tartó gyűjtőút elsősorban szakmai út, melyet a kezdetektől Ács Imre szaktanár szervez meg. Az elmúlt közel három évtized alatt több mint 600 diák járt a tanár úrral a magyarok lakta Kovászna, Hargita és Maros megyékben, azzal a céllal, hogy az ott élő idősektől megtanuljanak néhány ott még most is népszerű és megtalálható régi magyar ételt. Azzal, hogy a gyakorlatban látják az elkészítési módját, jobban megőrződnek a fiatal vendéglátós leendő szakemberek számára. Az idén Virágh István tanár kísérte el a csoportot.

Az úti cél nem változott. A gasztrotúra bázisa az első néhány évben Csomakőrös volt, azóta pedig Felsősófalva. A településen Szász Tibor református lelkész jóvoltából vendégeskedhetnek. A diákok izgatottan várták már az utazást.

– A kezdetektől arra törekszem, hogy a mai fiataloknak bemutassam a régi erdélyi gasztrokulturális sajátosságokat – hangsúlyozta Ács Imre. – A régi ízek nem veszhetnek el. A recepteket leírjuk, a helyszínen minden ételt elkészítünk. A munkafolyamat minden egyes mozzanatáról, aki szeretné, fényképet és videófelvételeket is készíthet. Vallom, hogy a gasztronómiai hagyományok ugyanolyan rangú részei az egyetemes nemzeti kultúránknak, mint ahogy a népzenénk, a népviseletünk vagy a népi építészetünk. Egyfajta szakmai „missziónak” tekintem – és jóleső érzés is számomra, hogy minden évben felkelthettem a diákok érdeklődését e szakmai terület iránt. Sok ellenimpulzus éri ma a diákokat, melyek más idegen kultúrák felé vezetik inkább őket. Az erdélyi szaktábor az egyensúly kialakulását is szolgálja. Mindennek része az is, hogy szabadidőnkben a környék magyar történelemhez kapcsolódó nevezetességeit is megtekintjük, több helyen virággal tisztelgünk a nagy magyarok előtt.

A program több ponton is hasonló az előző éviekhez képest, ami nem tűnik ismétlésnek, hiszen minden évben más-más diákok részesülnek abban a kiváltságban, hogy a túra részesei lehetnek. A főzés és kirándulások mellett a gyerekek mindig nagyon élvezik, amikor a vasárnapi istentiszteleten személyesen is köszöntik őket. A magyar Himnuszt is eléneklik együtt, amely ott az egyik zsoltár. Emellett több évben a Duna Tv helyi munkatársai is meglátogatják a széchenyis diákokat, akik örömmel osztják meg a tévénézőkkel tapasztalataikat. Idén is várható a látogatásuk.

Útra készen a diákok, felvételünk az indulás pillanatában készült az iskola előtt
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

A jó hangulatú szakmai kirándulást színesítik a környékbeli magyar történelemhez kapcsolódó látványosságok megtekintése. Például többször jártak már Nagyváradon, Ady Endre kedvenc kávéházaiban, Fehéregyházán, Petőfi Sándor emlékhelyénél. Csodás fizikai élmény a diákoknak kipróbálni a parajdi sós vizű strandot, ahol a víz tetejére felfeküdhettek, illetve a sok-sok jó hideg vizű borvízforrás is mindig elnyeri a tetszésüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában