DUNAVECSE

2018.07.04. 18:48

Könnyebben lehet pályázni az ösztöndíjra

Kihelyezett ülését tartotta a napokban a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Dunavecsén.

Gulyás Sándor

A közgyűlés egyebek mellett jelentősen megváltoztatta a Bács-Kiskunban itthon vagy ösztöndíjprogram pályázati feltételeit. A 2018–2019-es tanévtől csökkennek az adminisztratív terhek, megszűnik a 28 éves felső korhatár. A havi akár ötvenezer forintos támogatást nemcsak a nappali tagozatosok, hanem az esti és levelező oktatásban részesülők is igényelhetik. A pályázatokat augusztus közepétől lehet benyújtani, a támogatás a 2018/2019 tanév első félévére szól. A lehetőséggel azok a diákok is élhetnek, akik korábban már támogatásban részesültek.

Az ország legnagyobb turisztikai eseménye, az Utazás Kiállítás hazai díszvendége lesz a jövő évben megyénk, ahol 150 négyzetméretnyi területen mutathatja be a térség 25 települése turisztikai attrakcióit, természeti és kulturális értékeit. A közel 60 millió forintos költségvetés harmadát a megyeszékhely, harmadát a megyei önkormányzat, a fennmaradó részt a települési önkormányzatok biztosítják.

Döntés született arról is, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat továbbra is együttműködik az NMI Művelődési Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, ami az eddigi gyakorlatnak megfelelően a megyei értékek feltárásában, gyűjtésében, bemutatásában nyilvánul meg.

A megye közbiztonságát, illetve a határrendészet helyzetét Dávid Károly, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, az úthálózat állapotát, az aktuális beruházásokat dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója, a közösségi közlekedés fejlesztéseit Fekete Antal, a Volánbusz Zrt. és a Dél-Alföldi Közlekedési Központ vezérigazgatója, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság előző évi tevékenységét dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, katasztrófavédelmi igazgató beszámolójából ismerhették meg a közgyűlés tagjai. Vörös Sándor, a házigazda város polgármestere Dunavecse gazdasági és kulturális értékeit, a település nevezetességeit mutatta be. Az ülés a hagyományoknak megfelelően faültetéssel zárult.

Ezek is érdekelhetik