Kecskemét

2018.06.28. 17:30

Világversenyre készítették fel a Kandó elektromos autóját

Útra kész a Kandó középiskola elektromos autója a Shell Eco-marathonra. A Kandó Electric csapat szombaton indul Londonba, hogy jövő héten bizonyítson az üzemanyag-hatékonysági világversenyen.

Sebestyén Hajnalka

Útra kész a Kandó Electric csapata. Szerdán a sajtótájékoztatón együtt mutatták be az autójukat

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A Shell Eco-marathont jövő héten rendezik meg a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban. Idén Magyarországról a kecskeméti versenyzők mellett még két diákcsapat, a győri Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem csapata vesz részt a megmérettetésen. A részletekről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a kecskeméti Kandó Kálmán középiskolában.

Idén a szervezők 24 országból több mint 143 olyan csapatot várnak, akik Európából és azon túlról érkeznek, hogy elhivatottan keressék az innovatív mobilitási megoldásokat. A kecskeméti Kandó Electric csapat, tapasztalt résztvevőként, már az utolsó simításokat végzi autóján, mielőtt Londonba utazik.

2018-ban a londoni Shell Eco-marathon pálya is megújult. A verseny változatlanul egy utcai pályán lesz. A diákoknak egy új kihívással is szembe kell nézniük, mégpedig, hogyan spórolhatnak az energiával, miközben tartják az előírt 25 km/h sebességet a még rövidebb pályán, ahol két 180 fokos kanyart is be kell venniük.

Az egyetlen magyar középiskolás csapatként a kandósok indulnak a Shell Eco-­marathonon. Az iskola diákjai már évek óta megmérettetik magukat a nemzetközi mezőnyben, és az általuk épített, illetve fejlesztett hiperhatékony elektromos járművükkel évről évre szépen teljesítenek és a középmezőnyben végeznek. A tavalyi verseny után a csapatnak új felállásban kellett folytatnia a versenyre való készülést, hiszen a régi csapattagok közül sokan végeztek tanulmányaikkal. Két új pilóta is helyet kapott a csapatban annak érdekében, hogy Londonban mindenre fel legyenek készülve.

A diákok a tanult szakmának megfelelően csapatmunkában működnek együtt, a gépészek és mechatronikusok az autó mechanikáját, az elektronikai technikus és informatikus tanulók az autó vezérlésén dolgoznak. A csapat tagjai: Kovács Dávid Attila menedzser, Simon Péter, Nagy Pál, Törköly Dániel, Tóth István, valamint Parádi Bernadett és Szamosi Rozina pilóták. A diá­kok munkáját segítette a tanári karból Borsodi István csapatkapitány és Gubán Gábor.

– Idén a jármű teljesen új motorvezérlést kapott, amit a diákok egyedileg fejlesztettek ki. Két motorvezérlést is tesztelnek, és a jobb beállítást fogják használni a versenyen. Tegnap a gokartpályán gyakorolhattak, tesztelhették a két változatot. Emellett a tavalyi versenyen megsérült karosszéria is javításra szorult. Nagyon büszke vagyok diákjainkra, akik szabadidejükben, szünetben és hétvégén is örömmel vállalták a pluszmunkát. Már a felkészülés során rengeteget tanultak, hamarosan pedig a versenyen bizonyíthatják be, hogy a járművünk az európai mezőnyben is megállja a helyét – mondta Borsodi István felkészítő tanár és csapat­vezető.

Útra kész a Kandó Electric csapata. Szerdán a sajtótájékoztatón együtt mutatták be az autójukat
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

A csapat szombaton vág neki az útnak kisbusszal, várhatóan hétfő délelőtt érkeznek meg Londonba. A műszaki átvétel kedden lesz, a verseny csütörtöktől vasárnapig tart. Az eredményekről folyamatosan hírt adnak a csapattagok, az élményeket a Facebook-­oldalukon osztják meg, a konkrét eredményeket, műszaki adatokat pedig az eco.kkando.hu oldalon.

A verseny kempingjében laknak majd, ahol magukra főznek. Visznek néhány napra elegendő konzervet, de terveik szerint az ottani vendéglátóhelyeken is étkeznek.

Energiahatékony járművek

A 34. Shell Eco-marathon célja: arra inspirálja a fiatalokat, hogy a jövő vezető tudósai és mérnökei legyenek. A verseny különleges feladat elé állítja őket, amelynek keretében a diákok megtervezik, megépítik saját ultra-energiahatékony járművüket. A verseny célja, hogy kiderüljön, melyik csapat autója tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb energiával. A jelenlegi legjobb eredmény 3771 km/l – ami olyan, mintha a London–Helsinki távolságot tennénk meg oda-vissza csupán egyetlen liter üzemanyaggal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában