2022.11.02. 06:55
Főleg a kereslet dobta fel a szárnyasok árát a nagykőrösi vásárban
Egyetlen hónap alatt csaknem duplájára drágultak a szárnyasok a nagykőrösi országos vásárban.
A tyúkfélékre mindig akad vevő
Fotó: Illusztráció/Shutterstock
Akik október végéig odázták a baromfifélék beszerzését, megbánták a halogatást. Egy hónapja, a Mihály-napi sokadalomban 1500–2000 forintért árulták a tyúkféléket, a hétvégi Dömötör-napi vásárban majdnem duplájáért adták őket. A drágulás egyértelműen a szárnyasok növekvő keresletével függ össze. Nyíri Ferencné kecskeméti baromfitartó szerint a takarmányárak is erősen hatnak az áremelkedésre. A sertés- és a szarvasmarhapiac ezzel szemben azt mutatja, hogy a takarmányköltségek a számítottnál kisebb mértékben befolyásolják az élőállatárakat.
Például a választási malacért szinte semmivel sem kértek többet, mint az előző vásárban. Igaz, a forgalom jóval kisebb volt a szárnyasokéhoz képest.
Szarvasmarhából az utóbbi években viszonylag keveset hajtanak fel Kőrösön. Fejőstehén régóta nincs, legfeljebb néha mutatóban. Főleg az állatállományok szaporulatát próbálják értékesíteni a tenyésztők, szerintük meglehetősen nyomott árakon. A négyhetes bikaborjakat 140 ezerért kínálták, de aki nem akarta elszalajtani a vevőt, mindjárt elengedett belőle 10–15 ezer forintot.

Fotós: Miklay Jenő
Lovakat többet árultak az előző vásárhoz képest, ami azt jelenti, hogy utóbb nyolc-tíz gazdasági hasznosítású állatot akartak értékesíteni. Felhajtásukat a vásározáshoz szükséges mintegy 50 ezer forint körüli állategészségügyi okmányolás fékezi. Az országosan is kevés lovak közül az eladásra szántakat közvetlenül a gazdaságaikból adják el a tenyésztők.
A nagykőrösi országos vásárok felhozatala és forgalma régóta döntően az iparcikkeken alapul.
Elsősorban a ruházati termékek vonzzák a látogatókat, mert a közhiedelem szerint olcsóbbak, mint a boltokban általában. Eddig ez volt a tapasztalat, újabban megváltozni látszik az árak aránya. Például dzsekiket 20–28 ezerét lehetett kapni, lényegében annyiért, mint a kereskedelemben. Észrevétel az is, hogy a tömegáruk kategóriájába tartozó ruházati cikkek ára és minősége között egyre nagyobb a távolság. Természetesen utóbb is akadtak slágerek, a Dömötör-napi sokadalom talán keresettebb portékái a külföldről viszonylag olcsóbban behozott kávék és édességek.
Gazdasági állatok | Ár |
Választási malac | 18-20 ezer forint |
Süldő (40 kilogramm) | 40–45 ezer forint |
Hízóbika (3 hó) | 200–220 ezer forint |
Üsző (3 hó) | 170–180 ezer forint |
Fuvaros ló (12–15 éves) | 900–1000 ezer forint |
Vágójuh (50–60 kilogramm) | 40–50 ezer forint |
Növendék lúd | 1,8–2 ezer forint |
Vágótyúk | 3–4 ezer forint |
Pulyka | 8–12 ezer forint |
Forrás: Dömötör-napi vásár