Egyetemi félév a Mikulás országában: tapasztalatairól mesélt a kecskeméti Csenki Janka – videóval

Csenki Janka a középiskolás tanulmányait a kecskeméti Bolyai János Gimnáziumban végezte, most pedig a Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatója. Egészen kicsi kora óta megmagyarázhatatlan vonzódást érzett Finnország iránt, bár akkoriban ez még talán a Mikulásnak volt betudható. A lelkesedése viszont az idő múlásával sem hagyott alább, és mikor egyetemista lett, lehetősége nyílt Erasmussal a Helsinki Egyetemen tölteni egy szemesztert. 

Janka elmesélte, hogy az indulás előtt a legnagyobb félelme az volt, hogy egy olyan országba megy, ahol nem világnyelven (akár angolul, spanyolul) beszélnek a helyiek, és eleinte tartott attól, hogy nehezen tudja magát megértetni. Szerencsére a félelme hamar szertefoszlott, hisz a repülőtértől kezdve az összes finn filmen át, szinte minden feliratozva volt angolul is. Egy dolgot kivéve, mégpedig az élelmiszerek csomagolásán található címkék. Talán ebből is következhetett, hogy sós medvecukrot vásárolt, vagy, hogy rénszaras chips akadt a kezébe, amik kimondottan finn rágcsálnivalók. 

Egy orientációs hét alkalmával bevezették a finn egyetemista életbe, aminek elengedhetetlen tartozékai az overálok, amik a kellemeset ötvözték a hasznossal: véd a kicsit sem enyhének mondható hideg tél ellen, és nem utolsó sorban divatosak. Az overálok különlegessége az volt, hogy mindenki személyre szabhatta, sőt szinte kötelező is volt. Felvarrókat, kitűzőket helyeztek rá a diákok, amiket az egyetemi eseményeken kaptak, így egyfajta életutat is bemutat majd a jövőben.

Ezek a dolgok még Janka számára sem voltak ismeretlenek, viszont a Sitsit nevű esemény annál inkább. Magyarra fordítva ezt talán úgy lehetne összefoglalni, hogy egy elegáns vacsora, amiközben beszédeket mondanak és énekelnek. Mindenki megkapta a vacsorafogásokat, és aki úgy érezte, hogy beszédet mondana, az megkocogtatta a poharát és övé volt a szó. Az éneklésnél ugyanez a folyamat. A játékszabály egyszerű volt: csak akkor lehetett enni, amikor senki sem beszélt vagy énekelt. − Eddig ez teljesen békésen és nyugodtan hangzik, de utána tapasztaltuk meg azt, hogy gyakorlatilag olyan sűrűn akartak az emberek énekelni és beszédet mondani, hogy kapkodva kellett ennünk és arra sem volt időnk, hogy megrágjuk a falatot, mindenki elkezdett turbó tempóval falni...erre mondanám talán, hogy kicsit kultúrsokk-élményem volt − mesélte Janka.

Janka rengeteg élménnyel gazdagodott: husky kutyák húzták szánon, fa nélkül indult sütögetni, de a finnek mindenben segítették. Látta az északi fényt, ami szerinte inkább hasonlított egyfajta zöld ködre, és tudta, ha az utcán sikítanak, akkor az ég fényekbe borult ,és ő is azonnal rohant, hogy láthassa. Elmesélte, hogy a finnek bárhol képesek voltak kötni, még a sötét moziba is vitték magukkal a fonalat és a kötőtűt. De azt is megtudhattuk, hogy az északi országban bárhová képesek szaunát építeni, például egy óriáskerék tetejére is: − Gondolkodtam rajta, hogy vajon mennyi a menetideje és, hogyha valaki hamarabb akar kijönni, azt hogy oldják meg − viccelődött.

Az előadás után Janka szerencsére még válaszolt néhány kérdésemre, ami az alábbi videóban látható:

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.