Labdarúgás

2024.04.27. 18:52

Bennmaradást érő ponttal térhetett haza a KTE

Az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Kecskeméti TE a Diósgyőri VTK vendége volt. Élvezetes, több helyzetet is hozó mérkőzésen végül pontot gyűjtött be a KTE, mely azt jelenti, bebiztosította NB I-es tagságát a 2024/2025-ös idényre is.

Nyitray András
Fotó: KTE

Bátran kezdte a KTE a találkozót, már a 6. percben védenie kellett Odincovnak, miután Lukács húzott el a jobb oldalon, majd éles szögből leadott lövését kiütötte a hálóőr. A 10. percben aztán Belényesi fejelt fölé egy pontrúgás után, a 14. minutumban pedig Májer tüzelhetett jó méterről, ami centikkel ment a léc fölé. A hazaiak először Klimovich fejesével jutottak el a kapuig, ezt követően viszont sokáig a mezőnyjáték dominált. A 34. percben Horváth fejelte fölé Lukács beadását, majd adódott egy sansz Bényei előtt is, de ez a próbálkozás sem talált kaput a másik oldalon.

A változatos játék a második félidőben is megmaradt, alig egy perc után Lukács pörgette kapu fölé Zeke beadását. Az 58. percben Franchu előtt adódott egy lövőhelyzet, de 22 méterről nem találta el Varga Bence kapuját. Az utolsó negyedóráig inkább taktikai harc jellemezte a meccset, jó zártak a védelmek, a cserék pedig úja lendületet is adtak a hajrának mindkét oldalon. A 74. percben Horváth átlövése nem okozott gondot Odincovnak, de a 82. percben Zsótér már jobban megdolgoztatta, csak másodjára tudott rávetődni lövésére. A hosszabbításban akár mindkét csapat megnyerhette volna a meccset, előbb egy diósgyőri lövést blokkoltak a vendég védők a kapu előterében, majd egy kontrával Horváth lódult meg a bal oldalon egy az egyben védőjével, lövőhelyzetet is alakított ki ballal, de Odincov ezt is ki tudta védeni a 93. percben. Maradt a 0-0, ami biztos bennmaradást is ér egyben a Kecskemétnek.

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE  0–0 

Miskolc, 5412 néző. V: Karakó (Albert, Buzás)

DVTK: Odincov – Bokros (Ferencsik 83.), Szatmári, Csorbadzsijkij, Bitok – Vallejo, Klimovich (Fekete 76.), Bényei (Holdampf 75.) - Franchu (Pernambuco 59.), Edomwonyi (Szabó L. 61.), Pozeg Vancas. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic

KTE: Varga B. - Májer (Iynbor 85.), Szűcs K., Szabó A., Belényesi, Zeke – Helmich (Nikitscher 46.), Vágó, Banó-Szabó (Zsótér 67.) – Horváth K., Lukács D. (Pálinkás 71.). Vezetőedző: Szabó István

Vladimir Radenkovic, a DVTK vezetőedzője: – Kemény meccs várt ma ránk, mert egy kiválóan szervezett védelemmel rendelkező csapat érkezett hozzánk. Azt kell mondjam, közel tökéletesen zárták le ma is a területeket, így nem volt helyünk helyzetek kialakítására. Ilyenkor nincs mit tenni, mint várni az egy-két gólszerzési lehetőségre, vagy pontrúgásból veszélyeztetni. Az utolsó 15 percben nyíltabbá vált a játék, amikor már több helyzetet alakítottunk ki, bár a vendégeink előtt is adódott lehetőség kontrából, de ma egy helyzetet sem sikerült értékesíteni, így igazságos 0-0 született.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az eredmény véleményem szerint igazságos, az utolsó tíz percben akadtak még olyan lehetőségek, amikor mindkét csapat eldönthette volna a maga javára a meccset. Arra készültünk, hogy lezárjuk a területeket, nem engedjük kibontakozni a Diósgyőr veszélyes játékosait, eközben a gyors átmenetekre és a kontrákra helyeztük a hangsúlyt. Ezeket meg is valósítottuk, csak gratulálni tudok a fiúknak. Nem könnyű, ebben az egyébként csodálatos hangulatú közegben nullára hozni egy meccset, így elégedetten mehetünk haza. Megvan a bennmaradás, ez volt az elsődleges cél, hogy ezt ma bebiztosítsuk. Örülök annak is, hogy tavasszal jóval stabilabb a védekezésünk, ami nekünk nagyon fontos. Sportemberek vagyunk, ugyan megnyugodhatunk ezzel, de szeretnénk pontokat gyűjteni, hiszen azzal a tabellán is előrébb léphetünk. Vannak egyéb céljaink is, építeni szeretnénk a csapatot, illetve a játékosokat is, például Helmichet, Nikitschert, Banó-Szabót, aki fiatalok vagy hosszú sérülés után jöttek vissza, hiszen így úgy mehetünk bele a nyári felkészülésbe, hogy értékes perceket szereznek még idén az NB I-ben. A motivációnk tehát megvan a folytatásra is.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában