Hábensusz Zoltán kilencezer órát repült a jó öreg Ancsákkal

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Honvédség An–26-os szállító repülőgépeit negyvenhat év után nyugdíjazzák, kivonják a hadrendből. Búcsúztatásukat múlt hét csütörtökön tartották az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, az ünnepségen Hábensusz Zoltán századost külön méltatták, ami nem csoda, hiszen ő repülte a legtöbbet a típussal, szinte pontosan kilencezer órát. Kis számolással még plasztikusabbá válik, ez milyen sok idő: 375 nap, tehát több mint egy naptári év. Amióta létezik a magyar katonai szállítórepülés, ennyi időt senki nem töltött a levegőben. Természetesen a századosnak a rengeteg óra eloszlott, hiszen tizenkilenc éves korától, 1984 óta, azaz harminchat évig szolgált az Ancsákon. Kissé elfogódott hangon szólalt meg, mikor megkérdeztük, milyen érzések kavarognak benne.

– Hát, felemásak. Tisztában vagyok vele, hogy haladni kell a korral, de nehéz megválni ettől a repülőgéptől. Ezt bárki megérti, akinek tíz vagy húsz évig ugyanaz volt az autója, és megszerette, kötődött hozzá. Csak az Ancsáknál ehhez még hozzájön az a plusz, hogy ötfős a személyzet, nagyon sok kollégával dolgoztam együtt, mély barátságok szövődtek, és most sok szép emlék eszembe jut. Hozzánőtt a szívemhez ez a repülőgép – vallotta be a százados. Hogy melyek voltak az Ancsák legjobb tulajdonságai? „Zajosak és lassúak” – nevetett Hábensusz Zoltán, majd komolyra fordítva a szót a megbízhatóságot jelölte meg. Mint mondta, szükség esetén a gép egy hajtóművel is tökéletesen tudott volna repülni, de szerencsére nem került sor ilyen manő­verre. Fedélzeti rádiósként a menetiránynak háttal ült a pilótafülkében, egy elég szűkös helyen, ahol a lábát nem igazán tudta kinyújtani. Feladata a kommunikáció biztosítása volt a földi irányítás és a személyzet között, valamint az elektromos rendszer üzemeltetése és felügyelete.

A magyar An–26-osok hétszer járták meg Afganisztánt, a százados hat alkalommal ott volt a gépen. Nem volt könnyű: tizenkét órás út (csak odafelé), két leszállással. Mivel az Ancsák relatíve alacsonyan tudtak repülni, az időjárás eléggé meghatározta a hosszabb repüléseket, néha szükség volt be nem tervezett leszállásokra. – A legérdekesebbek az iraki szállítások voltak. Amikor megkezdődött az ottani missziónk, úgy repültünk ki, hogy előtte még nem is járt Irakban magyar repülőgép. Tartott a háború, viszonylag korlátozott volt a légi irányítás. Spirálban kellett lesüllyedni a bagdadi repülőtérre és hasonló módon kellett felszállni is, mert csak meghatározott sugarú körben biztosították az amerikaiak a légtérvédelmet.

Elég sűrűn előfordultak a reptér környékén füstfelhők, robbanások, és hát tudtunk arról is, hogy egy DHL postagépet lelőttek egy vállról indított rakétával Bagdad fölött. Veszélyes szituációk ennek ellenére nem voltak, de azt nem tudjuk persze, hogy nem fogtak-e be egyszer-kétszer minket is – emlékezik Hábensusz Zoltán, aki több mint száz alkalommal vett részt iraki szállításban.

A százados jelenleg a nemrég vásárolt Airbus A319-eseken repülési ügyintéző, a repülések előkészületeiben vesz részt mint navigátor. – Ötvenöt és fél éves vagyok. Nem azt mondom, hogy enyém a jövő, de még szép évek állnak előttem – jelentette ki mosolyogva a rekorder Ancsa-­rádiós.