Labdarúgó NB I

2018.03.17. 22:48

A Videoton Juhász Roland fejesével győzte le a Balmazújvárost

Az alföldi csapat idegenben, a felcsúti Pancho Arénában kapott ki a fehérváriaktól a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában.

Az első félórában a hazaiak birtokolták többet a labdát, fölényükre jellemző volt, hogy a Balmazújváros alig lépte át a félpályát. Ezt követően kiszabadultak a vendégek a szorításból, de igazi gólhelyzet csak a Videoton előtt adódott az utolsó percben: egy sarokrúgás után Marko Scepovic két méterről az előtte fekvő védőbe lőtt.

A második félidő elején aktívabban kezdett a Balmazújváros, de nem tartott sokáig a lendületük. A fehérváriak elkeseredetten harcoltak a győzelemért, de veszélyt csak a vendégek kontratámadásai hordoztak magukban. Mégis a Videoton szerezte meg a vezetést, miután Juhász Roland fejjel volt eredményes. Mint utóbb kiderült, a csapatkapitány gólja győzelmet eredményezett a hazaiak számára.

A meccs 60. percében a fehérváriaknál pályára lépett Huszti Szabolcs, aki 4679 nap elteltével tért vissza az NB I-be, legutóbb 2005. május 26-án a Budapest Honvéd-Ferencváros találkozón játszott a magyar élvonalban.

OTP Bank Liga, 23. forduló:

Videoton FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (0-0)

Felcsút, 1169 néző, v.: Farkas Á.

Gólszerző: Juhász R. (84.)

Sárga lap: Huszti (76.), M. Scepovic (85.), illetve Andric (53.), Rus (85.)

Videoton:

Kovácsik – Nego, Juhász R., Fiola, Stopira – Nikolov (Kovács I., 68.), Hadzic, Pátkai (Huszti, 60.) – Lazovic – S. Scepovic, M. Scepovic (Varga J., 86.)

Balmazújváros:

Horváth L. – Póti, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Sigér, Maisuradze (Zsiga, 86.), Haris – Sindagoridze (Arabuli, 61.), Andric (Rudolf, 74.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában