Ország-világ

2021.08.09. 11:10

Gyomorforgató: kisgyerekekről és állatokról küldött pornográf képeket új ismerősének

A férfi megtudta, hogy a nő szereti az állatokat, erre rögtön elküldte nekik a fotókat.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Egy férfi álnéven létrehozott egy profilt az egyik népszerű közösségi oldalon, majd az ott megismert hölgynek embereket és állatokat – szexuális cselekmény közben – ábrázoló fényképeket és videókat küldött – közölte az ügyészség hétfőn.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a jelenleg 33 éves férfi tavaly februárban küldött a fényképeket és videókat egy nőnek, mert megtudta, hogy a hölgy szereti az állatokat.

Az elküldött felvételek között olyan fénykép is volt, ahol kiskorú szerepelt együtt félreérthetetlen helyzetben állattal, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva.

Az ügyészség közleményéből az is kiderült, a férfi gyermekpornográf felvételeket is birtokolt: a nyomozók négy hónappal az előző cselekményt követően 117 darab gyermekpornográf felvételt talált az informatikai eszközein.

A gyermekpornográf felvételeken ugyancsak láthatók voltak állatok is – írja a kisalfold.hu.

A férfit az ügyészség két bűncselekménnyel, átadással, illetőleg tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja. Vele szemben hét és fél év is kiszabható. Az eljárást a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig a Győri Járásbíróság hoz az ügyben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában