sohase mondd

2018.07.05. 14:20

Kovács Kati tette naggyá Hernádit

A zeneszerzővel együtt ő sem gondolta akkor, hogy szerzeményükből ekkora sláger lesz.

Kovács Katinak kö­szönheti élete legnagyobb sikerét Hernádi Judit – írja a Borsonline. Eredetileg ugyanis az énekesnő adta volna elő a Sohase mondd! című tangót, de az utolsó pillanatban lemondta a felvételt, és a fiatal, búgó hangú színésznő ugrott be helyette. A dal szövegét az a Verebes István írta, aki szerdán töltötte be a hetvenedik évét. A zeneszerzővel együtt ő sem gondolta akkor – két év híján negyven éve –, hogy szerzeményükből ekkora sláger lesz.

Nem voltam ott a felvételen, de annyit tudok, hogy Kovács Kati meghallgatta, és nem vállalta el. Azt mondta, nem az ő stílusa, ami igaz is volt, mert rockos számai voltak. Miután Hernádi Juci játszott a filmben, valakinek eszébe jutott, mi lenne, ha őt hívnák be – mesélte a Borsnak Verebes István, akit a József Attila Színházban kollégái már felköszöntöttek, este pedig a családja, három gyermeke és öt unokája körében ünnepelt.

Hernádi Juditról akkoriban többen hallották, hogy a Színművészeti Főiskolán osztályfőnöke, a legendás rendező és színigazgató, Várkonyi Zoltán lebeszélte az éneklésről. Mély, búgó hangja akkor nem volt divatban, ezért azt mondta neki, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Amikor azonban a filmgyárban énekelni kezdett, mindenki lúdbőrözve hallgatta.

Azt, hogy ekkora siker lesz, egy percig sem gondoltuk. Mé­száros Már­ta Örökség című filmjéhez komponáltuk – mondta korábban a wssz.hu-nak adott interjújában a dal szerzője, Döme Zsolt. Emlékszem, ültem a filmgyár zenetermében, vettük volna fel az alapot, de nem volt színészünk, aki felénekelje.

A gyártásvezetőnek villant be Hernádi neve, de éppen Juci sem ért rá, végül érte küldtek egy kocsit. Hernádi Judit megkeresésünkre azt felelte, nem szeretne nyilatkozni a dal születéséről.

Borítókép: A Psota Irén-díjas Hernádi Judit színművész az elismerés átadási ünnepségén a színházi világnapon a fővárosi Rózsavölgyi Szalon Arts Caféban 2018. március 27-én. Psota Irén emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik