pénzügy

2018.07.15. 07:27

Kevesek kötnek valamilyen baleset-biztosítást

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a „hétköznapok biztonságát” nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen baleset-biztosítás.

Az Union Biztosító MTI-hez eljuttatott adatai alapján, a balesetek zöme a háztartásokban következik be, az Union Biztosító baleset-biztosítási térítéseinek közel kétharmadát tavaly is ilyen esetekre fizette ki.

A KSH adatai szerint míg közlekedési balesetben 2017-ben 625-en vesztették életüket, addig a háztartási balesetek több mint 1700 ember halálát okozták Magyarországon.

Jelezték: a baleset-biztosítási konstrukciók általában a világ minden országára érvényesek, ezzel ugyan nem váltják ki az ellátáshoz kapcsolódó költségeket térítő utasbiztosításokat, ám a szerződésben megadott összeg erejéig megbízható fedezetet teremtenek a kapcsolódó kiadásokra. Baleset-biztosítás a biztosító szerint akkor nyújt megfelelő védelmet, ha a haláleseti vagy rokkantsági térítés eléri a 10 millió forintot. Ilyen mértékű védelem már havi 2 ezer forint díj ellenében is elérhető.

Kitértek arra: a kiegészítő baleset-biztosítási csomagok térítési összegei általában meg sem közelítik a 10 millió forintot, ezért mindenképpen célszerű önálló baleset-biztosításban gondolkodni.

Rámutattak: minden baleset-biztosítás tartalmaz kizárásokat, így például az alkoholos befolyásoltság mellett a gondatlanság is kizáró tényező. A nyári időszakban erre jellemző példa a napon történő leégés vagy a tiltott helyen való fürdés.

Az Union közleménye szerint általában kizáró tényező az extrém sport folytatása során bekövetkező baleset, ám egyre több baleset-biztosítás kiterjeszthető olyan tevékenységekre is, mint a vadvizi evezés, hegy- és sziklamászás, bungee jumping vagy az ejtőernyőzés.

A baleset-biztosítások jellemzően éves időszakra köthetők, ám egyes biztosítók már bevezettek olyan rövidebb, határozott időre szóló csomagokat is, amelyek néhány száz forintos napidíj mellett egy adott esemény, fesztivál vagy nyaralás időszakára kínálnak biztosítást.

Borítókép: Illusztráció

Solis Images / Shutterstock.com

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!