Az idő múlása

A gyerekek egészen másképp érzékelik az időt. Ők sokszor még úgy érzik, vánszorog az idő, miközben mi úgy látjuk elrohan mellettünk. Tegnap egy érdekes és elgondolkodtató társalgásnak voltam a fültanúja. Egy társaságban a felnőttek az idő múlásáról beszélgettek. Arról, hogy mennyire nincs idejük egymásra és azokra a dolgokra, amiket a legjobban szeretnek. A beszélgetésbe minden felnőtt bekapcsolódott és szinte mindenkinek volt hozzáfűzni valója a témához. Egyszer csak megszólalt az egyik kisfiú – a maga egyszerű, gyermeki módján: azt hiszem a ti óráitokon nem úgy jár az óramutató, mint az enyémen. A jelenlévők elhallgattak, mindenki elgondolkodott, csak az egyik apuka törte meg nevetésével a csendet és a kisfiúhoz fordulva magyarázta, hogy ez nem egészen így van.

A kisfiú tovább bizonygatta az igazát és még egy példát is előhozott. Elmesélte a mellette piruló arccal ülő édesanyjáról, hogy mindig azt mondja, 5 perc múlva végez a tennivalóival, de amióta tudja mennyi ideig tart az a bizonyos öt perc, rájött, hogy néha bizony több óráig is elhúzódnak a ház körüli munkák. Aztán a felnőttek felé fordulva mosolyogva mondta: a nagyi is azt hiszi, hogy egy pillanat alatt meg tudja sütni a süteményt, de mindig kiderül, hogy ez nem lehetséges.

A társalgást hallva nagyon elgondolkodtam azon, hogy hányszor rávágjuk azt, hogy mindjárt, máris vagy egy pillanat, de közben nem gondoljuk komolyan. Ezt talán nem is olyan nagy baj – mondhatnánk, hogy ez a szavak játéka csupán, de ha belegondolunk, van némi igazság a kisfiú szavaiban.