Az otthon melege

Nem kedvelem a hideg téli napokat, de igyekszem megtalálni ebben is a szépet. Szeretem reggel a tiszta, fagyos levegő illatát, a deres táj látványát, az ablakra fagyott jégvirágokat. Ha lenne hó, annak is örülnék. Szívesen nézném bentről, a meleg lakásból. A télben ugyanis a legjobban a kandallóban lobogó tüzet szeretem. Ünnepnek számít, amikor a kandallóba is begyújtunk. Sokkal jobb mellette melegedni, mint a radiátornál. A lobogó tűz látványa, a pattogó fa hangja szép lassan a család valamennyi tagját a tűzhely köré csábítja. Letesszük, ami a kezünkben volt, abbahagyjuk, amit éppen csináltunk, és azon vesszük észre magunkat, hogy a padkán ücsörögve, a lángokat bámulva, forró teát, vagy forralt bort szürcsölgetve jókat beszélgetünk. Ritka, szép pillanatok ezek. Egyfajta varázslat. 

A kályha melegéről gyerekkoromból is szép emlékeket őrzök. Szerettem elaludni nagyszüleimnél a sparheltben ropogó tűz hangjára. Valahogy azt éreztem, biztonságban vagyok. Ezt a védettséget és melegséget érezhették egykor a törzsi népek is a tábortűz körül. 

A tábortűznél az összetartozás erejét is jobban érezzük. Emlékeimbe vésődtek azok a nagy szánkózások, amikor Móricgát apraja-nagyja csapatban ment ki a faluszéli dombokhoz. Amíg mi, gyerekek élveztük az önfeledt csúszkálást, a szüleink tüzet raktak, hogy fel tudjuk melegíteni a hidegtől átfázott végtagjainkat, és hogy megszárítsuk a hótól elázott kesztyűinket, csizmáinkat. Ilyenkor forró teát és mellé tepertős pogácsát is kaptunk. 
A tábortűzről a közös főzések, bográcsozások, szalonnasütések is eszembe jutnak. A tűz képes összehozni a családi, baráti társaságokat, ahol tűz gyullad, ott biztosan meghitt pillanatokat élhetünk át. Legyen az sparhelt, kandalló, tábortűz, gyertya vagy éppen mécses, mindegy, lángjuk nem csak az otthonainkat, de a szívünket és a lelkünket is felmelegíti.