Ne spóroljunk!

Mester-Horváth Nikolett

Vélhetően, oly sok emberhez hasonlóan gyerekkorom óta rajongásig szeretem a görög- és sárgadinnyét is. Szenzonjuk alatt képes vagyok reggelire, ebédre és vacsorára is ezekből az igencsak finom gyümölcsökből jóllakni. 

Epekedve várom minden évben a július elejét, hogy a hazai termelők finomságait ehessem. Idén azonban szomorúan tapasztaltam, hogy telnek a napok, és még mindig nincs magyar dinnye a piacon. Mint lapunk cikkéből is kiderül, a csúszásnak, ezeknél a terméseknél is, meghatározó oka volt az időjárás. Akár legyinthetnénk is, hogy lassan kezdjük már megszokni, hogy a klímaváltozás miatt mennyire átalakul a minket körülvevő környezet, így a gazdálkodás is. Mégsem tűnik helyén valónak félvállról venni a változásokat, mert emberek megélhetése múlhat rajta. Vásárlóként kötelességemnek érzem legalább annyiban segíteni a termelőket, hogy nem a boltok  − jellemzően külföldi − kínálatából választom ki a szememnek és ízlelőbimbóimnak is tetsző gyümölcsöket, zöldségeket. 

Helyette inkább veszem a fáradtságot, kimegyek a piacra és azoktól vásárolok, akik idejüket, pénzüket, energiájukat nem sajnálva dolgoztak a földeken, hogy minél finomabb, jobb termést tudjanak kínálni nekünk. Jól esik látni, ahogy ezek az emberek örülnek a vásárlóknak, megbecsülik őket, mert tudják, hogy függünk egymástól. Nemcsak nekik van szükségük a vevőkre, nekünk is szükségünk van olyan termelőkre, akik itt élnek közöttünk, és munkájuknak köszönhetően élelemmel látnak el bennünket.

A mostanra megállíthatatlannak tűnő környezeti változások átalakítják az életterünket, egyúttal az életünket is. Tegyünk meg annyit, hogy legalább a különösebb erőfeszítést nem igénylő gesztusokat nem spóroljuk meg egymástól. Énközpontú jellemünknek is szimpatikus lehet ez a hozzáállás, mert végül a kedvesség, a törődés visszajut hozzánk. Nem folyton, és nem is feltétlen úgy, ahogyan várnánk, szeretnénk, de visszajut.