Nem egyszínű

Egyre többször jut eszembe Forró Bence kortárs magyar költő egyik könyvének fontos mondata. „A dolgok ritkán feketék vagy fehérek. Persze könnyebb úgy látni, mert úgy nem olyan komplikált a létezés.” Valóban azt tapasztalom, az emberek többsége nehezen barátkozik meg azzal, hogy senki sem vagy jó vagy rossz, mindannyian hordozunk magunkban ilyet is, olyat is.

Sokféle ellentmondástól, konfliktustól, csalódástól és legfőképp gyűlölködéstől szabadítana meg minket, ha elfogadnánk, hogy valaki tehet rossz dolgot, miközben élete más területén jót cselekszik. Egyik viselkedés létezése nem zárja ki a másik valódiságát. Persze, az már a mi döntésünk, melyik érdekel minket jobban vagy kevésbé, mi az, ami alapján szimpatizálunk valakivel vagy állást foglalunk egy ügyben. 

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy jelen írásomban nem a gyilkosokkal vagy épp a gyermekeket bármilyen formában is abuzáló emberekkel szemben szeretnék óvatosabb megítélésre sarkallni bárkit is, sokkal hétköznapibb helyzetek, történések, viszonyulások mozgatnak, amikor ezeket a sorokat írom. Hiszem ugyanis, hogy önmagunk ismerete és mentális jóllétünk szempontjából nem elhanyagolható azon tény felismerése, hogy akár jónak, akár rossznak látunk is valakit, minden személyiségnek több rétege van. Nem gondolom, hogy – a színek mentén maradva – léteznek tisztán fekete és fehér jellemek. Milyen egyszerű is lenne, ha így működne. 

A kihívás épp abban rejlik, hogy a személyiség különböző rétegei árnyalják egymást. Sosem szabadna megengednünk magunknak, hogy magas lovon ülve azt gondoljuk, pontosan tudjuk, milyen ember a másik, és biztosak legyünk abban, hogy nem tévedünk vele kapcsolatban.