Sport Bács-Kiskun

2010.01.12. 13:54

Mélyen a zsebbe kellett nyúlni

A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban rendezik a röplabda férfi és női Magyar Kupa négyes döntőjét február 17– 19-én! A négy pályázó közül Nyíregyháza és Veszprém viszszalépett, Kecskemét pedig jobb ajánlatot tett Kaposvárnál.

Rajtmár István

– Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy sikerült a nyolc legjobb magyar csapatot Kecskemétre hozni – mondta Breszkó András, a házigazda Kalo-Méh-Kecske-méti SE szakosztálymenedzsere. – Nem is emlékszem, mikor volt ilyen színvonalas, országos jelentőségű torna a városban.

Kecskemét a sportág egyik fellegvára, ezért is jó, hogy a hazai közönség színvonalas női és férfimérkőzéseket láthat. Városunk nagyjából az ország közepén fekszik, ezért mindenképpen számítunk a BSE, a Vasas, a Gödöllő, a Szolnok és a Dunaferr szurkolóira is! A szerződést két nap múlva, január 13-án írjuk alá, Kecskeméten.

A liciten elnyert rendezési jog anyagi háttere „nem publikus”, annyi azonban ismert, hogy az ellenlábas Kaposvár 800 ezer forintot ajánlott. Ezt a tétet „fejelték” meg a kecskemétiek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!