Evakuáció

2023.04.22. 09:33

Kimenekítettek tizennégy magyart a polgárháborúba süllyedt Szudánból (videó)

Kimenekítettek Szudánból tizennégy magyar és negyvennyolc külföldi állampolgárt, akik búvárkiránduláson vettek részt a közben polgárháborúba süllyedt ország partjainál – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel.

Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

Fotó: BORSOS MATYAS

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a konfliktus kitörésekor sikerült kapcsolatba lépni a részben magyar tulajdonú szervezőcéggel, illetve a hajó legénységével, akik a magyar diplomáciai segítségnek és koordinációnak hála a megfelelő mennyiségű üzemanyag vételezése után Szudán partjai helyett Egyiptom felé vették az irányt.

Hangsúlyozta, hogy sikerrel véget ért az érintettek evakuálása, ugyanis a percekben megérkezett a hajó az egyiptomi Gurdakába, a fedélzeten tizennégy magyar és tizenkét másik nemzet negyvennyolc állampolgárával, a legtöbbjük amerikai és olasz. 

Az érintetteket a kairói magyar nagykövetség diplomatái várták a kikötőben. A magyarokat a nap folyamán Kairóba szállítják át konzuli segítséggel, és várhatóan már vasárnap haza tudnak térni Budapestre.

„Tehát ez egy magyar vezetésű, többnemzeti evakuációs művelet volt, amelyért több ország helyi diplomatái is már kifejezték a köszönetüket számunkra” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kiemelte: „nyolc magyar állampolgárról tudunk, akik még Szudánban vannak, velük a körülményekhez képest folyamatos kapcsolatban állunk, és arra készülünk, hogy amint a biztonsági körülmények adottak lesznek, őket is evakuáljuk”.

„Egyelőre a repterek használhatatlanok, tehát az evakuációs kísérleteket egyelőre nem lehet megindítani” – mutatott rá.

Illetve tudatta, hogy a kormány kapcsolatban van azokkal az országokkal, akiknek szintén vannak állampolgáraik Szudánban, és szintén terveznek evakuációs műveleteket, és amennyiben valaki meg tud indulni, akkor a többi nemzet tagjai is számíthatnak a segítségre.

A miniszter végül leszögezte, hogy a fejleményeket figyelemmel követik, és mindent megtesznek a magyar veszélyeztetettek biztonságba helyezéséért.

Ugrásra készen a TEK speciális különítménye

A polgárháború sújtotta Szudánba készül a TEK egyik különleges osztaga, ahonnan a magyar állampolgárokat fognak majd evakuálni a tervek szerint – írja a Magyar Nemzet.

 

„A Terrorelhárítási Központ a belügyminiszter feladatszabása alapján – a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény felhatalmazása szerint – felkészült és készen áll arra, hogy a fegyveres konfliktusban Kartúmban rekedt magyar állampolgárok kimenekítését megkezdje. A TEK speciális műveleti egysége jelen pillanatban a Szudánba történő berepülés és a Kartúmban történő leszállás engedélyezésére vár” – írta közleményében a Terrorelhárítási Központ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában