Ország-világ

2021.05.04. 06:45

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség elutasítja az ATV-t ért támadást

Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan fenyegetőzött TGM, amikor baloldali újságírókat a munkájuk feladására szólított fel.

Közleményben tiltakozik a Magyar Nemzeti Médiaszövetség az ATV-csoport újságíróit ért támadás ellen.

A Ki lesz a következő? című kommünikével arra reagáltak, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus a Klubrádió honlapján közzétett nyílt levelében az ATV bojkottjára szólított fel, amiért szerinte „a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (rajta keresztül az Orbán-kormány) méltánytalanul, a jog szellemével, betűjével ellentétesen fosztotta meg a Klubrádiót a 92,9 MHz-es frekvenciától” – írja a Magyar Nemzet.

Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke pedig a 168.hu Keljfeljancsi című műsorában a baloldali Spirit FM-et is támadta, s egészen odáig ment, hogy azt állította: „aki frekvenciát kap, az gyanakodhat, hogy valami olyat csinál, amivel a kormány vagy a kormánypárt érdekeit szolgálja”.

„A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mélyen elítéli, hogy egyes baloldali-anarchista véleményvezérek a Klubrádió honlapján keresztül bojkottra szólítanak fel egy frekvenciát törvényesen elnyert rádiócsatornával szemben”

– olvasható a közleményben, amelyben rámutattak: azzal, hogy Tamás Gáspár és Hargitai munkájuk feladására szólította fel az ATV médiacsoportjához tartozó újságírókat,

hasonlóan jártak el, mint Fekete-Győr András Momentum-elnök, aki korábban azzal fenyegetőzött, hogy kormányra kerülésük esetén elhallgattatnák a jobboldali újságírókat.

„Az egész újságíró-társadalom nevében vissza kell utasítani azt a baloldalon mostanában elharapózott gyakorlatot, hogy politikusok és véleményvezérek kirúgással fenyegetnek meg, vagy felmondásra szólítanak fel munkájukat végző újságírókat. Úgy látszik, ez a szokás már egyfajta öncélú egymásra licitálássá vált, most ugyanis egy kormánypártinak egyáltalán nem nevezhető médiacsoport közösségét érte támadás” – fogalmaztak.

Különösen felháborítónak nevezték, hogy a baloldali sajtótermékek is – a kollégáik iránti szolidaritás teljes hiányában – teret adnak Tamás Gáspárék felhívásának.

Hozzátették: a MÚOSZ elnöke nem mérlegelte kellőképpen azt, hogy a médiahatóság frekvenciadöntését kritizálva nemcsak kormánykritikát fejt ki, hanem részt vesz egy ellenzéki médiaműhely, a Spirit FM munkájának a tudatos ellehetetlenítésében.

A kommünikében emlékeztettek, hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség többször is kiállt már a szakmaiság, az újságírói etika és a szolidaritás mellett, és ezentúl is minden esetben fel fog lépni, ha újságírókat ér fenyegetés. „Felszólítjuk egyben a baloldali sajtóorgánumokat, hogy a kollégáik ellen irányuló nyílt fenyegetőzésnek ne adjanak teret. Ha már ez morálisan nem is természetes számukra, legalább abba gondoljanak bele: úgy látszik, bárki lehet a következő” – húzták alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában