Járvány

2020.05.10. 17:53

Orbán Viktor nem tévedett

A kérdés már csak az, hogy az ellenzéki médiumok elnézést kérnek-e a miniszterelnöktől.

„A május 3-i csúcsot több szakértő is kétkedéssel fogadta” – írta a HVG április 20-i cikkében arra reagálva, hogy a miniszterelnök május 3-i dátumban jelölte meg a koronavírus tetőzésének várható időpontját hazánkban.

De a magyar kormányfő által megfogalmazott dátumot más ellenzéki portálok sem hagyták szó nélkül – írja a Mandiner vasárnapi cikke.

„Orbán eldöntötte, hogy május 4. után nem fertőz a koronavírus” – próbálta komolytalanná tenni az Orbán Viktor által mondottakat az Amerikai Népszava április 23-án, míg Falus Ferenc a Hírklikk portálnak május elsején már egyenesen úgy fogalmazott: „A miniszterelnök május 3-ával megbukott…”.

Fotó: https://coronavirus.jhu.edu/

Csakhogy míg a fent említett cikkek és szerzőik tévedtek, az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a magyar miniszterelnöknek igaza volt.

A kormánytól független Johns Hopkins Egyetem grafikonján ugyanis ugyancsak az látható, hogy a tetőzés (azaz a legtöbb egyidejű beteg) május 4-én volt Magyarországon.

Vagyis ha ehhez hozzávesszük, hogy az adatközlések mindig az előző napi adatot jelzik, akkor belátható, a tetőzés napja valóban május harmadika volt hazánkban.

Így pedig, bár egyes sajtóértesülések a járvánnyal kapcsolatban egy lehetséges 2. hullámról is beszélnek, a magyar miniszterelnöknek lényegében igaza volt.

A dátum stimmel, éppen ahogy Orbán Viktor a szakértők előrejelzését alapul véve elmondta az ajkai Magyar Imre Kórházban tett látogatása során.

A kérdés már csak az, hogy a fent említett médiumok elnézést kérnek-e a miniszterelnöktől.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 27-én

Ezek is érdekelhetik