Laureus-díj

2020.02.17. 22:13

Messit és Hamiltont választották 2019 férfi sportolójának

A férfiaknál Lewis Hamilton és Lionel Messi megosztva, míg a nőknél Simone Biles lett 2019 legjobb sportolójaként a Laureus-díj kitüntetettje.

Először hozott holtversenyt a szavazás:

a férfiaknál első brit Forma-1-es pilóta hatodszor lett világbajnok az autósport elitkategóriájában. Az argentin labdarúgó spanyol bajnok lett klubjával, az FC Barcelonával, míg a válogatottal harmadik helyen végzett a Copa Americán, így kiérdemelte hatodik Aranylabdáját, illetve a nemzetközi szövetségtől (FIFA) megkapta az év játékosa címet is.

A női sportolók között győztes, négyszeres olimpiai bajnok amerikai Simone Biles akit tavaly is a legjobbnak választottak öt aranyérmet nyert a stuttgarti vb-n, így immár 19-szeres világbajnoknak mondhatja magát.

Az év csapata a Dél-afrikai Köztársaság világbajnoki címet nyert rögbiválogatottja lett.

A sportakadémia több mint 60 tagjának szavazatai alapján Dirk Nowitzki korábbi klasszis német kosárlabdázó életműdíjat vehetett át.

Az előző év legjobbjait 2000 óta díjazzák.

Laureus-díj, 2019:

az év férfi sportolója: Lewis Hamilton (brit, Forma-1) és Lionel Messi (argentin, labdarúgás)

az év női sportolója: Simone Biles (amerikai, torna)

az év csapata: Dél-afrikai Köztársaság férfi rögbiválogatottja

az év áttörése: Egan Bernal (kolumbiai, kerékpár)

az év visszatérése: Sophia Flörsch (német, Forma-3)

az év fogyatékos sportolója: Oksana Masters (amerikai, sífutás)

az év extrémsportolója: Chloe Kim (amerikai, hódeszka)

Borítókép: Lewis Hamilton, hatszoros világbajnok brit Forma-1-es versenyző a Laureus Sport Világdíjak átadási ünnepségén Berlinben 2020. február 17-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában