Kultúra

2016.12.09. 10:05

Aranybánya a Kiskunság

Daróczi Csaba idén Selmeczi Dániellel megosztva nyerte el Az év természetfotósa 2016 díjat. A soltvadkerti fotóművész a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett eredményhirdetésen az elismerés mellett, Az év Természetfotója díjat is átvehette a Kék és narancs című felvételéért.

Barta Zsolt

Névjegy

Daróczi Csaba 1969-ben született. Végzettsége általános iskolai tanár (testnevelés–földrajz). Nős, két gyermek édesapja, 1993 óta fotózik, 1997-től a naturArt szervezet tagja. Elért eredményei: Több mint 100 díj külföldi és hazai pályázatokon. 2014-ben a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (FIAP) EFIAP diplomáját kapta meg.

– Hány éve, min múlik a siker? - kérdeztük Daróczi Csabát, aki a soltvadkerti általános iskolában tanít.
– A siker sok tényezőtől függ. Tudni kell fotózni, gyakorlatot, rutint kell szerezni, de mindenekelőtt a zsűrinek kell megfelelni. Annak az 5-7 embernek, akik bírálnak. Magam 1996 óta indulok a versenyen. Negyedik alkalommal szereztem meg Az év természetfotósa címet.

– Milyen volt a mezőny?
– Most nem indultak azok a nagy nevű fotósok, akik anyagilag megengedhetik azt, hogy például Afrikában töltsenek akár két hónapot is. Én a tanítás és a család mellett foglalkozom a fotózással.

– Mi a siker titka?
– Szerencse kell hozzá. Meg kell adni az esélyt, hogy az ember lencse végre kapja az eseményt, azaz minél több időt kell eltölteni a természetben.

– Szerencse, tudás, tapasztalat, technika, tehetség. Ha egy százas skálán kell a sikerhez szükséges tényezőket elhelyezni, akkor melyik mennyi értéket kapna?
– Azt mondanám, hogy 50-60 százalék a szerencsétől függ. A technika 20 százalék, a tudás pedig úgy 30 százalék nálam. Azért a szerencse a legfontosabb, hogy olyan pillanat tanúja lehessen az ember, amely miatt mindenkinek szinte tátva marad a szája, ha a fotón meglátja.

– Voltak olyan pillanatok, amelyeket meglátott, de nem tudott lencsevégre kapni?
– Rengeteg ilyen volt. Sokszor látom a gép keresőjében a témát, de távol vagyok az eseménytől, vagy nem olyanok a fényviszonyok. Nagyon sok beégett kép van a fejemben, melyet nem tudok bemutatni csak elmagyarázni.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Leszállópálya Fotó: Daróczi Csaba
[/caption]

– Vannak olyan titkos helyek, amelyeket csak ön ismer?
– Nem, ilyenek nincsenek. A Kiskunság egy aranybánya. Bárhová kimegy az ember, mindig talál érdekes eseményt. Az Év természetfotóját például Bócsánál, a tó mellett készítettem.

– Mikor megy ki dolgozni? Egész napot rászán a munkára?
– A nap folyamán másfél - másfél óra alkalmas fotózásra. Vagy napkelte idején vagy napnyugta idején érdemes képeket készíteni. Valamire való fotós 9 óra után már nem fényképez, mert a fényviszonyok már nem megfelelőek.

– Csaknem negyed évszázada fotózik. Hová lehet fejlődni?
– A természet egy mérhetetlen kincsestár. Valójában az élményeket keresem. Ha tudok jó képeket készíteni, akkor az bónusz számomra. Ha meglátok egy képet, amit szeretnék elkészíteni, akkor az egy kihívás a számára. Minél ritkább pillanat kerül az ember elé, annál jobban örülök a lehetőségnek. Nem fejlődésben gondolkozom, nem díjakat akarok megszerezni, bár ha kapok elismerést az csak bónusz.

– Tanítványai vannak?
– Sajnos kevesen keresnek meg.

– A mai generációnak a fotózás izgalma nem jelent kihívást?
– Érdekli őket, de felületes módon. Mi még annak idején filmre fotóztunk. Meg kellett tanulnunk a gépi technikát. Azt látom, hogy a mai fiatalok próbálkoznak, de az elméletet nem sajátítják el. Addig próbálgatják például a telefon fotós funkcióit, amíg jó nem lesz az a bizonyos kép. Azt gondolom, hogy először fejben kell megszületnie a képnek, utána kell a technikai tudást hozzá igazítani és nem fordítva.

– Minden hegymászónak a titkos álma a Mount Everest. Egy fotós számára van olyan kép, amit az élete folyamán meg el akar készíteni?
– Nincs ilyen. Régebben volt ugyan ilyen igényem, de rájöttem, hogy amikor lefotózom azt a bizonyos eseményt, az már nem olyan, mint amit elterveztem. Mondok egy példát. Bugacon láttam egy pocsolyát, amit kinéztek maguknak a fecskék. A madarak reptüket lelassítva ittak belőle. Másnap délután ugyanoda kimentem, hogy elkapjam a pillanatot. Néhány fecske ugyan leszállt ott, ivott de az a kép távolról sem volt olyan, mint a korábbi helyzet. Indultam haza, a hátam mögött volt egy kerítés, ahol verebek ültek. Hátrafordultam képet készíteni, egyik veréb fürdött a porban. Felszállt, megrázta magát és vörös porral beterítette az összes társát. Ezzel a képpel két nemzetközi díjat nyertem. A természet a legnagyobb rendező.

– Mit tanácsol egy tizenéves fiatalnak, ha fotóznia akar?
– Olcsó gépet vegyen, amin meg tudja tanulni a kompozíciós alapokat. Online kurzusokon megtanulhatóak a szakmai alapok.

– Hogyan tovább?
– Mindennap járok fotózni. Gyakran utazok a császártöltési Vörös Mocsár területére, a páhi rétekre, az akasztói pusztákra, a pirtói buckások területeire.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!