Kultúra

2015.05.03. 22:02

Egymás munkáját szeretnék segíteni

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Kecskeméti Katona József Múzeummal.

Szentirmay Tamás

Az együttműködés célja a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának törvény szerinti feladata „a kommunista diktatúrával kapcsolatos állami emlékezet megőrzése, a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása, valamint a kommunista diktatúra alatt elkövetett, el nem évülő bűncselekmények elkövetői körének felderítésében együttműködés az ügyészséggel.”

Ennek értelmében a NEB fontosnak tartja feltárni a magyar társadalmat a kommunista diktatúra alatt ért veszteségeket, illetve törekszik a diktatúra áldozatai előtt méltó módon történő megemlékezésre, a személyes és kollektív emlékezet átörökítésére – mondta Hajagos Csaba, a múzeum történész muzeológus munkatársa, az együttműködés koordinátora. A feladatok ellátásának a legmegfelelőbb eszköze az 1945-1990 közötti időszak minden szegmensét érintő kutatások eredményeinek újabb és újabb tanulmánykötetekben való közlése, kiállítások és szakmai konferenciák szervezése és lebonyolítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik