Jelentkezés

2024.05.05. 13:58

Önkormányzati szociális bérlakásokra pályázhatnak a fiatalok Halason

Kilenc önkormányzati tulajdonú lakás bérlésére írt ki pályázatot a kiskunhalasi önkormányzat lakástulajdonnal még nem rendelkező fiatalok részére. A pályázatok beadási határideje május 7., kedd 12 óra.

Pozsgai Ákos

Az egy- és kétszobás lakásokba az alapterületüktől függően 1–2, 3–4, illetve a nagyobbakba 4–5 fős család költözhet – áll a városházi közleményben. A tájékoztató kitér arra is, hogy amennyiben az egy főre jutó havi jövedelem minimum 72 036 forint, de maximum 160 080 forint, akkor a szociális alapú bérleti díjat kell figyelembe venni. Amennyiben az egy főre jutó havi jövedelem 160 080 forintot meghaladja, de a 266 000 forintot nem éri el, akkor a költségalapú lakbérrel kell tervezni a pályázatra jelentkezőknek.

lakás, pályázat, jelentkezés
Önkormányzati szociális bérlakásokra pályázhatnak a fiatalok Halason
Forrás:  shutterstock.com / illusztráció

A pályázatra való jelentkezéshez a nyomtatványok a www.kiskunhalas.hu honlapról letölthetőek, illetve a halasi városházán, a szociálpolitikai csoportnál átvehetők. A pályázati nyomtatvány beszerzése és a pályázaton való részvétel ingyenes. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában