Egyévesek lettek az öregcsertői hármas ikrek

Öregcsertő mellett autóval elsuhanva, szinte mindig rápillantok a sorsára hagyott, faluszéli vasútállomásra, ami talán már csak filmforgatások nosztalgikus helyszínéül szolgálhatna. Három apróság tavaly márciusban azonban „visszahelyezte a térképre” a falut. Holott az már régóta ott volt, hiszen a sárközi település neve már a XIII. századi oklevelekben is felbukkant. A terület egy „Chertu” nevű család birtoka volt, s onnan eredhet az elnevezése. Semmi köze az „öreg cser magoncához”, mint ahogyan azt valamikor elképzeltem és faluba érve is gyorsan bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem olyan lehangoló az összkép, mint azt távolabbról hinni.

Az ezer lelket sem számláló, néhány utcából álló településen nehéz elhibázni az úti célt, de mégis sikerült. Így legalább körbenézhettem. A rendezett középületek, a szépülő-épülő családi házak is ékesen bizonyítják az ott élők maradni akarását és faluszeretetét. A polgármesteri hivatalban pillanatok alatt elmagyarázták, hogy merre van a Vén József utca, hiszen leghíresebb falusfeleket, a Herczeg-ikreket mindenki ismeri.

Március 1-jén, az első születésnapjukon jártam látogatóban az ikreknél, ahol már mindent előkészítettek a délutáni babazsúrra. A gondosan felújított családi ház gyerekszobájában az ünnepeltek talán nem is értették mi ez az izgatott sürgés-forgás. Habár azt már megszokhatták, hogy a nagyik és nagynénik is gyakran ott vannak körülöttük, de most láthatóan élvezték a felfújt lufik sokaságát is. A két leányzó, Alina és Nadin a rácsos ágyban állva irigykedtek picit Benett öccsükre, aki már szorgalmasan rótta a köröket a „habtapi sétatéren”. A legényke figyelme pillanatok alatt a jegyzetfüzet és a toll irányába terelődött, s hiába próbáltam elmagyarázni neki, hogy nem biztos, hogy a legjobban fizető hivatás kellékeit szemelte ki magának, érdeklődése töretlen maradt.

– Ő már csak ilyen, minden érdekli, ami a másé – mosolyogtak szülei, miközben Benett már a fotóstáskát is igyekezett magához húzni.
A fiúcska néhány napja már az első önálló lépéseket is megtette. Benett még tapsikálással is kifejezte jókedvét, miközben szüleivel visszaforgattuk az idő kerekét.

Anikó és Zoltán 1997-ben kötött házasságot és hosszú évekig csak reménykedtek a gyermekáldásban. A házaspár végül belevágott a lombikbébi-programba, így jutottak el a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára. Arra azonban álmukban sem gondoltak, hogy már a második embrióbeültetés sikeres lesz, hiszen arra is felkészítették őket, hogy gyakran csak a negyedik-ötödik kísérlet jár sikerrel. A 2014 augusztusában végzett beültetés után közölték velük az örömhírt. Sőt, megduplázódhatott az örömük, amikor az első ultrahangos vizsgálat után megtudták: ikrek lesznek a jövevények. Az viszont a leendő apukát és anyukát is meglepte, amikor a következő vizsgálaton kiderült, hogy az egyik apróság addig alaposan elrejtőzött az anyaméhben, mert hármas ikreik fogantak.

Az anyukától azt is megtudtam, hogy a kicsinyeknek már vannak plüss kedvenceik: Nadinnak egy éneklő majom, Alinának egy borsófigura, Benettnek – mint már kiderült –, éppen az, ami másoknál van. Már „nasit” is választottak: Alina mindent kedvel, amiben paradicsom van, Nadin a mama által készített (turmixolt) rakott krumpliért rajong, míg Benett a házi túrókrémet részesíti előnyben.

– Örültünk nagyon, meg egy kicsit meg is ijedtünk, és eleinte izgultunk, hogy ne legyen semmi probléma. Tudtuk, hogy milyen kockázattal jár a három magzat megtartása akár rájuk, akár rám nézve. Azt is őszintén közölték: ha egyiküket elveszik, fennáll a teljes vetélés lehetősége. Mi azonban döntöttünk: nem akartunk lemondani egyikükről sem! Tudtuk, hogy a várandósság huszonnegyedik hetében be kell feküdnöm a klinikára, ám elfogadtam, mert bármit képes lettem volna elvállalni értük – idézte fel a néha komoly megpróbáltatásokkal és fájdalmakkal járó időszakot Anikó.

A klinikán töltött idő azonban hosszabb lett a vártnál, mert már a 20. héten, december elején be kellett feküdni, mert félő volt, hogy korábban megindul a szülés. – Azt mondták, hogy jó lenne, ha legalább a terhesség 32. hetéig nem indulna meg a szülés. Nagyon bíztam benne, hogy így lesz, de közben már annyira felvizesedtem, hogy szinte minden mozdulatra fájdalmat éreztem. Igyekeztem végig pozitívan gondolkozni, hiszen annyira akartuk őket. Sikerült, ám egy nappal a 32. hét előtt már nem lehetett tovább várni. A műtőben annyian sürgölődtek körülöttem, hogy a gyermekeink közül egyedül csak a kisfiamat láttam egy pillanatra. Szerencsére nem volt semmilyen komplikáció, egyedül Benett szorult egy kis oxigénre. Nagyon sokat köszönhetek a klinikán mindenkinek, különösen dr. Papp Szilárdnak, dr. Várnagy Ákosnak és dr. Kovács Kálmánnak – mesélte Anikó, aki úgy érzi, hogy valami csoda részesei lettek, amikor világra jöttek gyermekeik és ezt a csodát azóta is naponta átélhetik.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Egymáshoz hasonló egyéniségek
[/caption]

Odahaza a családfőnek is akadt közben jócskán dolga, hiszen a házfelújítás legnagyobb részét egyedül végezte, miközben buszsofőrként is felelősségteljes munkát kellett ellátnia. Szerencséjére felettesei és váltótársa, Szimilkó Mihály is rugalmasan kezelték a helyzetet, és amikor kellett, zokszó nélkül megoldották Zoltán helyettesítését.

Tavaly március első napjának éjjelén végre jött a telefonhívás Pécsről. Az édesapa a szülésnél ugyan nem tudott ott lenni, de azonnal útnak indult, hogy mielőbb láthassa gyermekeit. Időközben egy influenzajárvány miatt látogatási tilalom is nehezítette a „családegyesítést”, amire egészen addig kellett várni, míg mindegyik gyermekük elérte a 2 kg-os testsúlyt. – Egyszer már a Pécs táblánál jártam, amikor telefonáltak, hogy feloldották a tilalmat, s azonnal fordultam is vissza, hogy végre megölelhessük egymást – elevenítette fel a boldog perceket a 39 éves apuka.

Az ikreket a koraszülöttség miatt rendszeresen kellett vizsgálatra vinniük, de eddig mindent rendben találtak náluk. Idén még vár rájuk egy kötelező vizit és, ha ott is „megfelelnek”, onnantól „elfelejthetik” a vizsgálatokat.

Herczegék amúgy „bébi bummot” indítottak el Öregcsertőn, mert vagy harminc éve volt annyi kismama a faluban, mint mostanság. „Vagy húsz kismama él most Csertőn, és az utcánkban is szinte minden fiatal lány várandós lett” – tette hozzá nevetve Anikó.

Beszélgetésünk közben a gyermekek aktivitása egy cseppet sem lankadt. Nadin, az „elbújós”, a tőle szokott módon szerénykedett egy kicsit, míg a zenére mindig felélénkülő Alina, billegéssel bizonyította kivételes ritmusérzékét. Benett tapsikolt is mindehhez, de továbbra sem tett le arról, hogy megszerezzen egy „rácsokon túli” tárgyat. Az ikrek amúgy már formálgatják a szavakat: a baba, mama, apa és az „add ide” már egészen jól megy nekik.

A Herczeg-ikreket múlt év március 1-jén éjjel 3 óra 51 perckor kezdték világra segíteni. Elsőként Alina érkezett, aki 40 cm hosszú és 1380 gramm volt születésekor. Egy perc múlva született meg Nadin, aki 42 cm hosszú és 1580 grammos volt. Két perccel később Benett követte a lányokat, 43 centivel és 1470 grammal. A kisfiú ma már 10 kg körül jár, míg a lányok súlya 8-8 kg.

A gyerekek névválasztása közös volt a szülők részéről, s úgy tűnik találónak bizonyultak, hiszen mindegyikükre illik a jelentésük: Nadin – reménység, Alina – fenséges, Benett – áldott.

Szerencsére most is ott óvta őket a nagynénjük Herczeg Ilona, aki ha hívták, egy hétre is eljött a fővárosból, hogy segítsen az újszülöttek körül, mert „apának is járt egy kis pihenő”, mielőtt a volánhoz ült. Természetesen a nagyszülőkre is mindig számíthattak a „tehermentesítésben”, így a szülinapi előkészülteknél is sokat segített Zoltán édesanyja.

– A szülés után hazamentem az otthonunkba, majd amikor már a picik is jöhettek, őket is itthon fogadtuk. A párommal ezt így is beszéltük meg, hogy nem megyünk egyik nagyszülőhöz sem. A segítséget persze szívesen vettük tőlük. Sokat jelentett, ha átjöttek segíteni az etetésnél, ám a nap nagy részét egyedül töltöttem a gyerekekkel. Félévesek elmúltak, amikor ideiglenesen átköltöztünk anyósomékhoz, mert idehaza akkor fejeződött be az átalakítás és megkezdődött a festés. A munkák több mint három hónapig tartottak, de a karácsonyt már itthon töltöttük – számolt be az átmeneti időszakról Anikó, aki 37 évesen élhette meg az anyaság örömét.

– Hogy van-e szabadidőnk a kicsik mellett? Hát sokáig nem volt, mert eleinte minden rezzenésükre „pattantunk”. Most már van, de elmondhatom, hogy az első tíz hónapban nem volt, szinte csak a négy fal között töltöttük az időt, és csak a séták jelentettek egy kis kikapcsolódást. Hála az égnek, mára apára is nyugodt szívvel rábízhatom a gyerekeket, és kicsit többet pihenhetek. Ám az energiám úgy érzem, hogy az egekben van! Akármilyen fáradt, netán nyűgös vagyok, nekik soha nem mutatom, elég, ha rájuk nézek, és azonnal elfelejtem minden bajomat, hiszen mióta a világra hoztam őket, ők a legfontosabbak!

Az anyukától azt is megtudtam, hogy a kicsinyeknek már vannak plüss kedvenceik: Nadinnak egy éneklő majom, Alinának egy borsófigura, Benettnek – mint már kiderült –, éppen az, ami másoknál van. Már „nasit” is választottak: Alina mindent kedvel, amiben paradicsom van, Nadin a mama által készített (turmixolt) rakott krumpliért rajong, míg Benett a házi túrókrémet részesíti előnyben. A fenséges, az áldott és a reménységes

A Herczeg-ikreket múlt év március 1-jén éjjel 3 óra 51 perckor kezdték világra segíteni. Elsőként Alina érkezett, aki 40 cm hosszú és 1380 gramm volt születésekor. Egy perc múlva született meg Nadin, aki 42 cm hosszú és 1580 grammos volt. Két perccel később Benett követte a lányokat, 43 centivel és 1470 grammal. A kisfiú ma már 10 kg körül jár, míg a lányok súlya 8-8 kg.

A gyerekek névválasztása közös volt a szülők részéről, s úgy tűnik találónak bizonyultak, hiszen mindegyikükre illik a jelentésük: Nadin – reménység, Alina – fenséges, Benett – áldott.

Egymáshoz hasonló egyéniségek -->