2010.02.19. 17:29
A héten hivatalok is vizsgálódtak a kecskeméti Juhar utcán
A héten több hivatal is vizsgálódott a megyei fenntartású kecskeméti Juhar utcai speciális iskolában. Az intézményben kedden szülői értekezletet is tartottak, – ahol a fenntartó részéről Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke személyesen szólt a szülőkhöz.
Még mindig beszédtéma a városban a kecskeméti Juhar utcai intézmény. A baon.hu-n is rendszeresek a hozzászólások, annak ellenére, hogy legutóbbi cikkünk megjelenése óta már egy hét telt el.
Mint azt korábban megírtuk, a fenntartó belső vizsgálata lezárult, annak eredményéről múlt hét pénteken sajtótájékoztatón is beszámoltak. A belső vizsgálat nem tárt fel komolyabb hibákat vagy hiányosságokat a Juhar utcai intézményben. A fenntartó a vizsgálat után megerősítette: továbbra is kiállnak Kimpián Ildikó intézményvezető mellett, és bizalmat szavaznak neki. Viszont arra kérték az igazgatónőt: legyen befogadóbb a kollégák észrevételei, problémái iránt, s törekedjen lágyabb vezetői stílusra.
Mindeközben a rendőrségi nyomozás tovább folytatódik a Juhar utcai történések ügyében. Mint ismert, az ügyészségen február 3-án tett feljelentést egy magánszemély, melynek következtében másnap rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen, személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. A nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság szoros ügyészi felügyelet mellett folytatja. S habár a rendőrség a nyomozás részleteiről egyelőre nem nyilatkozik, lapunk úgy tudja: az elmúlt napokban folyamatosak voltak a kihallgatások.
Közben a héten a gyámhivatal, valamint a regionális Munkaügyi Főfelügyelet is vizsgálódott az intézményben. Érdeklődésünkre pénteken délután a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Sajtótitkársága az alábbi írásos információt adta ki: „A Dél-Alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala – Dr. Katonáné dr. Pehr Erika főosztályvezető asszony elrendelése alapján – célvizsgálatot tartott február 15-én a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézményben, és az intézményhez integrált Kecskemét, Páfrány u. 2. szám alatti különleges ellátást biztosító gyermekotthonban. A vizsgálat megállapításairól a Szociális és Gyámhivataltól kérhetők információk.”
Érdeklődtünk a OMMF Dél-alföldi Munkaügyi Főfelügyeleténél is. Itt dr. Balázs Mihály igazgató elmondta: kollégái névtelen panaszbejelentésre mentek ki kedden a Juhar utcai intézménybe, helyszíni ellenőrzésre. A munkaügyi dokumentumokat jelenleg is vizsgálják, egyelőre még nem találtak olyan szabálytalanságot, ami miatt eljárást indítottak volna. A hatóságnak azonban több mint húsz munkanapja van arra, hogy döntsön: indít-e eljárást.
De történtek egyéb események is a Juhar utcai intézményben: csütörtökön Zvekanov Tímea, – aki eddig az általános iskola, szakiskola és autista tagozat egységvezetője volt – lemondott megbízatásáról. Az egységvezetőt telefonon sikerült is elérnünk, lemondásának körülményeiről és indokairól azonban nem kívánt nyilatkozni. Azt azonban elmondta, pedagógusként és osztályfőnökként ezután is a Juhar utcai speciális iskolában dolgozik tovább.