Közélet

2006.06.29. 15:57

Jöjjenek az oroszok!

Óriási gazdasági fellendülés következhet be rövid időn belül Foktőn. Aláírás előtt a szerződés, mely szerint orosz befektetői csoport 600 embert foglalkoztató üzemet létesít az úgynevezett Barákai kikötő területén.

Páncsics Hajnalka

A település vezetői a mai testületi ülésen hoztak döntést arról, hogy 40 esztendőre bérbe adják a területet. A bérleti díj a tervek szerint ennyi idő alatt el is éri az ingatlan becsült értékét.
A leendő befektetők, akik Jakab Ferenc polgármester és dr. Tamás Károly nyugalmazott államtitkár, közvetítésével érkeztek Foktőre, hat pontban szedték össze terveiket. Az orosz befektetői csoport többek között az EU-ban, ezen belül hazánkban elosztóbázis létrehozását tervezi. A komplett logisztikai központ megvalósításához kell a repülőtér, kikötő, megfelelő köz- és vasút hálózat. Ez nagyságrendileg több száz hektáros terület.

A jelen szerződés a Barákai volt katonai bázis területére vonatkozik. Itt az oroszok (Euroecology Kft.) egy 100 ezer tonnás kapacitású gabonatárólót és egy 40 ezer tonna kapacitású bio-etanol gyárat létesítenek. Előbbi építése jövő tavasszal kezdődik a tervek szerint. Míg az utóbbi üzembehelyezése két éven belül várható. Ezen túl a bio-etanol és benzin keverését végző vállat építését is tervezik. Ehhez szükséges a dunai szakasz. Az oroszok vállalják a kikötő létesítését.

Jakab Ferenc polgármester elmondta, hogy több külképviseletet is megkeresett a terület hasznosításával kapcsolatban. Így az angol és amerikai cégek is lehetőséget kaptak a tájékozódásra. Volt komoly svájci, illetve holland érdeklődő, őket meg is hallgatta a testület. A jelenlegi befektetők az orosz állam magyarországi kereskedelmi követségén keresztül érkeztek hazánkba.
- A befektetők többféleképpen is garantálják, hogy a község ne kerüljön ki vesztesként az üzletből. Így az első 10 esztendő bérleti díjának 40 százalékát két héten belül átutalják a település bankszámlájára. A fennmaradó 60 százalékra bankgaranciát adnak. Ebből az összegből a beruházótól a község települési fejlesztések megvalósítását várja. Amennyiben csúszik, vagy nem valósul meg a beruházás, akkor a pénz teljes egészében Foktőt illeti. Ezen túl azt is vállalták, hogy augusztus 15-ig a bérlemény székhelyével 600 millió forint törzstőkével gazdasági társaságot hoznak létre. - A befektetők a testület előtt elmondták azt is, ha a komplexum teljes kapacitással működik, évi 450 millió dolláros bevétellel számolnak. Így az iparűzési adó mértéke is közelít az egy milliárd forinthoz éves szinten. Az üzemekben és egyéb létesítményekben pedig több mint 600 fő foglalkoztatását garantálják. Az oroszok fenntartják az igényüket a repülőtér fejlesztésére is. A barákai területen mind az út megfelelő színvonalú felújítását, mind a vasúthálózat bővítését vállalják.
Ezen túl a szükséges villamos, gáz és vízhálózat bővítéseket is saját tőkéből végzik - mondta a polgármester. [caption id="" align="alignleft" width="470"] A Barákai kikötő és a repülőtér
[/caption][caption id="" align="alignleft" width="470"] A bio-etanol üzem látványterve
[/caption]

Ezek is érdekelhetik