„Nevetve közölték a zsoldosok, hogy lelőnek”

Baján, a Vaskúti úti laktanyában volt sorkatona, de a honvédség nem érintette meg, húsfeldolgozóként dolgozott. Pedig édesanyja nagy álma volt, hogy katonatiszt lesz a fiából. Nem lett, de a szülői szív érzékenységére vigyázó férfivá érett. Csak elnagyoltan idézte fel odahaza a napot, amikor életveszélybe került.

– Nem reklámoztam az esetet, mert aggódós volt édesanyám. A határőrség idején sok lopott autót vittek át a zöldhatáron. Egy nyári járőrszolgálat során lent voltunk a határ mellett, és egymástól pár száz méterre lehettünk kollégámmal. Az államhatártól talán 2 méterre lehettem, amikor odasétált két személy. Próbáltak velem félig szerbül, félig magyarul beszélni. Először viccnek gondoltam, hogy néhány autó átengedését kérték és pénzt kínáltak, talán ezer márkáról volt szó. Járőrtársam mindent hallhatott a rádión keresztül, aminek benyomtam a gombját, és rögtön kapcsolt, nem jött elő a fedezékből. Nemet mondtam a szerbeknek, akik nevetve közölték, hogy akkor lelőnek.

Ezen én kezdtem nevetni, de egyikük a háta mögül előhúzott egy Parabellumot, és a fejemre irányította. Közöltem, hogy vele is történik valami, ha lelő. Kollégám ebben a pillanatban csőre töltötte géppisztolyát, aminek a hangját felismerték az illetők, akikről később kiderült, hogy zsoldosok voltak. Megszeppentek, rám nem mertek lőni, de megfordultak és egy vadászlesre lövöldöztek. Közben a kiérkező parancsnokunkat is megpróbálták megvesztegetni. Persze elrendeltek egy riadót, megerősítették az egész határőrizetet, és az autók nem tudtak kimenni, később megtalálták őket – idézi fel higgadtan a történteket a törzszászlós. Hozzáteszi: édesanyja megnyugtatására elmondta, hogy volt olyan kollégája, akire máskor rá is lőttek. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kovács Sándor akkor lélegzett fel, amikor meghallotta a csőre töltés hangját
[/caption]

– Az a legjobb ebben a hivatásban, ami a legrosszabb is: a kiszámíthatatlanság. Gyakran megugrik az adrenalinszint, nem monoton a munka, de ez elhasználja az embert. Kevés olyan környékbeli nyugdíjas rendőr van, aki szép kort érne meg. Feleségem nagyapja, akit kicsit példaképemnek tartok, Bácsbokodon körzeti megbízott volt, majd’ 75 évesen hunyt el. Ez ritka dolog. A fiamat inkább más pályára próbálom irányítani, én viszont ezen a pályán szeretnék maradni, még ha 65 éves koromig kell dolgozni, akkor is. Jó ez, szép ez, de nehéz, és gyorsan ki tud benne égni az ember – mondja köntörfalazás nélkül. Úgy véli, parancsnoka elégedett a munkájával, ezért jelölte a címre, neki már ez is tökéletes elismerés.

Kovács Sándor törzszászlós (37)

A bácsbokodi kirendeltségen 1997 márciusától teljesít hivatásos szolgálatot, volt járőrvezető, segédelőadó, jelenleg főhatárrendész. Munka mellett 2002-ben érettségizett Bácsalmáson. Felettesei szerint előírás- és példaszerűen látja el feladatait, munkájára az odafigyelés, az új iránti fogékonyság, a szabályok maradéktalan betartása jellemző. Nős, hároméves fiúgyermeket nevel feleségével. Hobbija a horgászás, de kevés ideje jut rá.