Hírek

2011.12.05. 14:44

Politikusnak áll a katonák szakszervezeti vezetője

Lemondott Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke. A szakszervezető vezető a katonai szolgálat alóli felmentését is kérte.

MTI

Lemondott a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöki tisztségéről Kónya Péter, ezzel egy időben kezdeményezte a Magyar Honvédség vezérkari főnökénél hivatásos katonai szolgálati viszonya alóli felmentését. Kónya a jövőben politikai pályára lépve kívánja képviselni a rendvédelmi dolgozók érdekeit.

Kónya Péter 13 évig vezette a szövetséget, a honvéd alezredes közleményében azt írta: "katonaként arra tettem esküt, hogy megvédem az állampolgárok jogait, ugyanakkor sem katonaként, sem érdekvédőként nem tudtam megakadályozni, hogy a saját jogainkat elveszítsük", mert "az állandó átszervezéseknek, költségvetési kényszer miatti drasztikus létszámleépítéseknek, a jogszabályi környezet változásának köszönhetően a katonai életpálya kiürült, devalválódott".


   
Az FRDÉSZ vezetője szerint a szolgálati törvények most elfogadott és tervezett változásai miatt érdekvédőként tisztességesen, következetesen már nem lesz lehetősége a hivatásosok, köztük a katonák érdekeit képviselni, ezért lemond szakszervezeti tisztségéről, és kezdeményezi szolgálati viszonya alóli felmentését.
Kónya Péter más rendvédelmi szakszervezetekkel közösen az elmúlt másfél évben több demonstrációt is szervezett, hogy tiltakozzanak a munka törvénykönyvének módosítása és a nyugdíjrendszer átalakítása ellen. A szakszervezeti vezető a Hivatásunk védelmében elnevezésű sztrájkbizottság elnöki tisztségét is betöltötte, arról idén május végén, a demonstrációsorozat közepén mondott le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!