Hírek

2010.05.12. 20:15

MNV: Magyarországon nem vesztegetett a Daimler

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vizsgálata nem talált összefonódást vagy vesztegetés gyanúját felvető körülményt a Volánbusz 2005-ös buszbeszerzésénél - áll a vagyonkezelőnek az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

MTI Eco

A vizsgálatot az MNV az amerikai igazságügy-minisztérium közlése után indította, mivel felmerült annak gyanúja, hogy a Daimler Magyarországon is kormánytisztviselőket vesztegetett meg. 

Az összes rendelkezésre bocsátott dokumentum áttekintése után az ellenőrzés nem tárt fel olyan bizonyítékot, amely a felek jogszabálysértő összefonódását, vagy valamilyen vesztegetés gyanúját felvető körülményt alapozna meg, közölte a vagyonkezelő. Ugyanakkor megállapította, hogy az eljárás folyamán, a szerződéskötés és a teljesítés során előfordultak eljárásrendi hiányosságok, a vagyonkezelő a szabálytalanságok kiküszöbölésére szólította fel a társaság menedzsmentjét.

A buszbeszerzés ügyében március végén rendelt el vizsgálatot Kamarás Miklós, az MNV vezérigazgatója, miután az amerikai igazságügy-minisztérium információi szerint a Daimler 1998 és 2008 között - azaz tíz éven keresztül - az amerikai törvényeket megszegve, üzletkötések fejében vesztegetési pénzeket fizetett legkevesebb 22 ország kormányzati képviselőinek.

Az amerikai igazságügy-minisztérium keresetében szerepel, hogy több mint 300 ezer euró összeget is kifizethettek kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek 2005-ben a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán. A kereset magyar szála szerint a Mercedes-Benz autóbuszokat forgalmazó EvoBus Hungária Kft. 2005. május 23-án megegyezett arról, hogy 32 buszt ad el az állami tulajdonú Volánbusz vállalatnak.

A Volánbusz 2005-ben, reorganizációs program keretében összesen 31 darab Mercedes buszt vásárolt hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljárással, amelynek fő követelménye, hogy a beszerzésnek kivételesen kedvező feltételei legyenek.

Ezek is érdekelhetik