2010.02.24. 16:19
A Wallis is cáfolta a Magyar Nemzet cikkét Dataplex-ügyben
Bajnai Gordon mellett a Wallis is cáfolta a Magyar Nemzet mai számában a Dataplex-szel kapcsolatban közölt állításokat.
A Magyar Nemzet immár sokadszorra jelennek meg valótlan állítások, amelyek kapcsán a lapot elmarasztaló jogerős bírósági ítélet is született - olvasható a cég közleményében.
A Wallis a honlapján már 2009 júniusában sajtónyilatkozatban reagált a Dataplex-szel kapcsolatban adófizetéssel és az állami cégek bérlőként való megjelenéséről szóló vádakra:
„A Dataplex ügy kapcsán sem érheti a Wallis csoportot az adóelkerülés vádja. A hivatkozott adóévben a Wallis felhasználható elhatárolt vesztesége jelentősen meghaladta a 3 milliárd forintot, tehát akkor sem kellett volna társasági adót fizetnie, ha magyarországi cégében keletkezik a tranzakció nyeresége. Továbbá tény az is, hogy a társaság Matáv részére történő értékesítéséig állami tulajdonban álló társaság nem költözött a Dataplex létesítménybe, így a cég ebből árbevételt sem realizálhatott.”
A bíróság ebben a témában jogerősen már helyreigazításra is kötelezte a Magyar Nemzetet. (Ez a lap 2010. január 07-i számában olvasható a Bajnai Gordon által indított perben 2009-ben született jogerős ítélet alapján.)
„Azt a valós tényt, hogy a Dataplex megvásárlásából a felperes által irányított Wallis Rt-re jutó vételár és eladási ár között különbség volt, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ezután az adott évben adott kellett volna fizetniük, de azt elkerülték volna. A céget az ún. elhatárolt veszteségére figyelemmel nem terhelte volna adófizetési kötelezettség, ha ő a vevő és az eladó.”
A Wallis nem adóelkerülési céllal alapította meg - a Dataplex adás-vételhez képest évekkel korábban - ciprusi vállalatát, a Fleminghouse Ltd-t. A ciprusi székhelyű, a Wallis csoport kimutatásában transzparensen szereplő cég az Európai Uniós jog hatálya alatt befektetési tevékenységet végez, ami természetes egy kockázati tőkebefektető cég életében. A Fleminghouse Ltd. a Magyar Nemzet értesülésével ellentétben, benyújtotta az adóbevallásokat - áll a közleményben.