Hírek

2008.08.29. 15:19

Három a magyar gyorshajtás

Húsz nap alatt háromszor bírságoltak meg gyorshajtás miatt egy autóst Miskolcon: 280 ezer forintja bánja a jogsértéseket.

mti

Konzekvens volt az autó vezetője, ugyanis mindhárom alkalommal ugyanazon a helyen, Miskolc belvárosában lépte túl a megengedett sebességet – így Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az 50 kilométeres korlátozásra figyelmeztető táblánál előbb 120, majd 99, harmadjára pedig „már csak” 89 kilométeres sebességgel száguldott el az autó. Mindháromszor megörökítette ezt a traffipax, így a fotókért 130, 90, illetve 60 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetni a sofőrnek.

Ezek is érdekelhetik