Hírek

2008.08.27. 14:47

Az olcsóbb foglalkoztatás a cél – Gyurcsány a rádióban

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az olcsóbb foglalkoztatás megteremtése a lényege szerdán nyilvánosságra hozott programjának. A politikus a MR1-Kossuth Rádió Magánhangzó című műsorában arról is beszélt, hogy lemond, ha a parlament nem fogadja el az adótörvényeket és a költségvetést.

mti

„Az egész programnak az a lelke, hogy lényegesen olcsóbb legyen (...) foglalkoztatni embereket” – fogalmazott a kormányfő, aki a Népszabadság szerdai számában fizetett mellékletként megjelent, Megegyezés című írásban fokozatos, összesen 1000-1200 milliárd forintos adócsökkentési programra tett javaslatot. Mint mondta, ha terveik megvalósulnak, akkor ahhoz, hogy valakinek 100 forint maradjon a zsebében, csak 80 forintot kell majd az államnak befizetnie. Hozzátette: ha valaki ma 100 forintot akar a zsebében tudni, 120 forintot kell a költségvetésbe befizetnie.

Arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha az Országgyűlés nem fogadja el az adó- és a költségvetési törvényjavaslatot, Gyurcsány Ferenc azt mondta: „természetesen”. Szintén kérdésre válaszolva hozzátette: arra számít, hogy elfogadják ezeket a jogszabályokat.

A kormányfő az adócsökkentés forrásairól azt mondta, hogy mintegy kétharmadának, 180 milliárd forintnak a költségvetés a forrása, 100-120 milliárd forint pedig az adórendszer belső változtatásaiból várható. Példaként említette, hogy a cégautóknak semmilyen költségét nem lehet majd elszámolni a társaság költségei között, ez tízmilliárd forintot hoz a konyhára. Javasolják az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adójának felemelését, az üzemanyagét azonban nem. Háromszorosára fogják emelni azt a bírságot, amit akkor vetnek ki, ha egy 20 fő feletti vállalkozás 20 főnként nem alkalmaz egy csökkent munkaképességű dolgozót. Hozzáfűzte: ez önmagában csaknem 50 milliárd forintot jelent.

Arra a kérdésre, hogy a 180 milliárd forintos költségvetési tétel miből áll még össze, a kormányfő azt mondta: nem költenek el annyi pénzt a bevételekből, amennyit a jövő évi 3,2 százalékos hiány egyébként megengedne. „Takarékosabbak vagyunk, nem engedjük a tartalékokat és a többletpénzeket felhasználni, mert ezeket adócsökkentésre kell fordítani” – hangoztatta.

Gyurcsány elmondta azt is, hogy az ésszerűség és a teljesíthetőség határáig csak banki átutalással lehetne árut vagy bért kifizetni. Azt egyelőre nem tudta megmondani, milyen értékhatár felett kellene átutalással fizetni. Példaként említette, hogy építkezések vagy lakásvásárlás esetén elvárható a bankátutalásos fizetés.

Ezek is érdekelhetik