Kosárlabda

2023.08.31. 10:13

Kitűnő iramú mérkőzésen mutatkozott be Lawrence

Szerdán újabb hazai edzőmeccset vívott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, mely a Kaposvárt győzte le jó iramú találkozón.

Nyitray András

Wittmann Krisztián

Fotó: Bús Csaba

A Kecskemét már az első negyedben hét pontos előnyre tett szert, amit a félidőre tovább növelt (45–33). A második félidőben sem forgott veszélyben a hazaiak győzelme, az új igazolás, Kimani Lawrence két edzéssel a háta mögött is csapata legjobb dobója volt a maga 18 pontjával, de Sinik (11), Bogues (11) és Karahodzsics (13) is tíz pont fölé jutott a 77–70-es kecskeméti sikerrel záruló meccsen. 

– Van még egy-két dolog, amit csiszolnunk kell. Az edzőmeccseken elsődlegesen nem a győzelem a fontos, de természetesen sokkal jobb így a szájízünk, hogy siker koronázza a befektetett munkát. Mindegyik felkészülési meccsen 70 pont környékén, vagy alatta tudtuk tartani ellenfelünket. A védekezésünket próbáljuk elsősorban megszervezni. Ha kifejezetten az ellenfél taktikájára fogunk fókuszálni, akkor még jobban tudunk ezen szigorítani. Azt gondolom, hogy mindkét gárda számára nagyon jó volt ez a megmérettetés. Dolgozunk tovább, folytatjuk az edzéseket, hogy napról napra jobbak legyünk – értékelt Forray Gábor vezetőedző. 

Folytatás szombaton 18 órakor Kaposváron. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában