Kosárlabda

2023.03.09. 07:00

Hosszabbítás után tudták megverni a Pénzügyőrt a kecskemétiek

A férfi NB I. B zöld csoportjában a KTE-Duna Aszfalt U23 a Pénzügyőr SE-t fogadta a bajnokság 22. fordulójában. A két csapat alaposan megküzdött a győzelemért, végül túlórát követően a kecskemétiek örülhettek. 

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első felvonás, amelyet végül egy ponttal a kecskemétiek tudtak megnyerni (15–14). A folytatásban már hat egységgel is meglógott a KTE, ám a Pénzügyőr szívósan küzdött, és fordított a félidőre (40–41). A harmadik negyedben növelte előnyét a vendég gárda, ám még bőven lőtávolban maradtak (51–57). A hírös városiak agresszív védekezést mutattak be, és ennek köszönhetően elolvadt a különbség a csapatok között. A végletekig kiélezett hajrában triplákkal mentették hosszabbításra az összecsapást a KTE-Duna Aszfalt fiataljai (71–71). A hosszabbítás is feszült játékot hozott, ám a hazaiak sokkal higgadtabbak voltak, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést 82–77-re. 

– Nagyszerű mérkőzést játszottunk. A PSE fizikális, kemény ellenfél volt. Ilyen meccsek kellenek, hogy tudjunk fejlődni. Nagyon örülök, hogy a ráadásban higgadtabbak tudtunk maradni, és nyertünk – értékelt Hegedűs Gergely, a csapat trénere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában