2023.01.20. 09:31
Némedi Norbert már inkább a pályán kívülről élvezi a futballt – podcast
A következő podcastadásunkban Némedi Norbertet, a Félegyháza vezetőedzőjét kérdeztük a bajnoki szereplésről, a tavaszi tervekről, a célok, a felkészülés és az esetleges NB III.-as indulásról.
A kép jobb szélén: Némedi Norbert
Fotó: Szentirmay Tamás / archív-felvétel
A Kiskunfélegyháza nagy magabiztossággal vezeti a Bács-Kiskun vármegyei I. osztály küzdelmeit, hiszen nyolc pont az a klub előnye féltávnál. A csapat vezetőedzője, Némedi Norbert továbbra is előre tekint, és szeretné megvédeni a bajnoki címet a félegyháziakkal.
2013 óta hetedik bajnoki címüket nyerhetik, ennek ellenére a magasabb osztályú szereplés eddig mindig váratott magára Kiskunfélegyházán. A téma nincs a szőnyeg alá söpörve, de bizonyos fejlesztések nélkül ez a helyzet nem is változhat, most ezen is dolgoznak már a klubnál. Némedi Norbert emellett élvezi a munkát, hiszen ezer szállal kötődik már a város futballjához, emellett annak is nagyon örül, hogy a Kecskeméti TE újra feljutott az élvonalba. Az első sikert még ő élte meg hatalmas eufóriával játékosként, a mostani feljutást már kisfia, aki lila-fehérben pallérozódik, így napi téma a klub szereplése.
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Több mint 9 millió forinttal támogatták már a vadászok a kecskeméti kórházat – podcast
- Az aneszteziológia 60 évéről nyílt kiállítás a kecskeméti kórházban – podcast
- A bűn nyomában: jogos vagy nem jogos védelem – podcast
- Szemereyné Pataki Klaudia: átgondoljuk a központi buszpályaudvar sorsát – podcast
- Gluténérzékeny gyermekek Kecskeméten: megvannak az első eredmények – podcast