Labdarúgás

2022.02.09. 07:00

A KTE-Hufbau bízik benne, hogy felborítja a papírformát a csapat

Talán az év mérkőzése vár máris a Kecskeméti TE-Hufbaura szerda este, hiszen a lila-fehérek az NB I.-es Budapest Honvédot fogadják 17 óra 15 perces kezdéssel a Széktói Stadionban a Magyar Kupában. A KTE korábban már eltüntette az osztálykülönbséget a Debrecen ellen, most is erre törekednek.

Nyitray András

A Debrecent már alaposan meglepte a Magyar Kupában korábban Lukács Dániel (fehérben) és a Kecskeméti TE Fotó: Bús Csaba

Hosszú ideje nem játszott hazai pályán tétmeccset a Kecskeméti TE, a drukkerek utoljára még no­vember 29-én látogathattak ki a Haladás elleni bajnokira. Azóta négy fordulót is idegenben kellett lejátszania az együttesnek, ez azonban láthatóan nem zavarta a játékosokat, hiszen a Szentlőrinc, a Budaörs, a Soroksár és az Ajka otthonából is három ponttal távozhattak.

A „hazatérés” kevésbé lehetne stílusosabb, mint egy élvonalbeli csapat elleni kupameccs, ráadásul a Budapest Honvéd egy tradicionális, nagy hagyományokkal és történelemmel rendelkező klub. A papírforma alapján a vendégek az esélyesebbek, de megmutatta már ebben a szezonban a Kecskemét, hogy nem szabad leírni a csapatot. Október végén a Debrecen volt a KTE ellenfele a kupában, akkor a hazaiak hosszabbításban, hátrányból fordítva nyertek 2–1-re. Nyomás most sem lesz Szabó István csapatán, de természetesen szeretnének meglepetést okozni.

– Szeretnék abban hinni a stábommal és a játékosokkal együtt, hogy méltó ellenfelei lehetünk a Honvédnak – mondta a KTE vezetőedzője, Szabó István az esélyek kapcsán. – A Honvéd egy nagyon nagy brand, és nagyon nagy név. Most is állítom, hogy egyénileg nagyon jó képességű labdarúgókból állnak. Akár a külföldi, akár a magyar játékosaikat nézem. Tele vannak utánpótlás-válogatottakkal, a felnőttválogatott kapuján is kopogtató játékosokkal. Nagyon komoly állományuk van, mögöttük az ország egyik legjobb akadémiájával. Ettől függetlenül hiszünk abban, és ezt szeretnénk egymásban is erősíteni, hogy egy mérkőzésen egy olyan teljesítménnyel kirukkolni, amivel meg tudjuk nehezíteni a dolgukat. Mindenki bízik abban, hogy képesek vagyunk még egy olyan csodára, mint amit a Debrecen ellen már átélhettünk ősszel – mondta a mérkőzés kapcsán a Kecskeméti TE vezetőedzője.

Szabó Istvánnak különösen pikáns lehet a találkozó, hiszen a Honvédban akár pályára léphet legkisebb fia, Banó-Szabó Bence is. Mindketten profik azonban, így saját csapatuk sikere áll most a fókuszban.

– Hétfő este nagyon röviden beszéltünk, jegy után érdeklődött nálam, előtte nem nagyon vette fel nekem a telefont. Ez nálunk is egy kis játék, de nagyon tisztelem azért, hogy profiként ennyire imádja a csapatát, és ott szeretne jól teljesíteni, megkapni a lehetőséget. A másik oldalon én vagyok ott profi edzőként, kecskemétiként a KTE edzőjeként, és szeretnénk egy nagyszerű teljesítménnyel megörvendeztetni a hazai közönséget. Remélem, hogy minél nagyobb létszámban lesznek kint. Erre a 90 vagy 120 percre ez a családi kapocs és szeretet el fog tűnni köztünk, de természetesen a meccs után, ha engedi a Honvéd stábja is, akkor meg fogom ölelni, és beszélgetünk pár percet. A mérkőzés alatt azonban elképzelhetetlen számomra, hogy vele foglalkozzak, csak a saját csapatom érdekel. Szeretném, ha a végén ő gratulálna nekünk – mondta Szabó István.

Nyugodtan készül a mérkőzésre a Kecskemét kapusa, Kersák Roland is, aki rendre megkapta eddig a lehetőséget a Magyar Kupában, míg a bajnokságban Varga Bence bizonyíthatott eddig. A lila-fehérek hálóőre már hetek óta igyekezett elemezni a Honvéd játékosait, de arra is fel van készülve, ha büntetőkkel kell eldönteni a továbbjutást.

– Nincsenek babonáim, de más az, hogy tudom, a kupában én kaphatok esélyt. A Honvédot már két hete úgy nézem, hogy a játékosaik miben erősek, ebből mi az, ami kapusként engem érinthet majd. Az nem befolyásol, hogy NB I.-es csapat ellen készülünk, akkor sem, ha egyénileg jobb játékosokról van szó, mert csapatként szeretnénk őket felülmúlni. Jobb lenne természetesen nyerni és továbbjutni, az a könnyebb út, de nem tartok a büntetőktől, szeretem a nyomást. A kapusoknak nincs mit veszíteni, itt mutathatjuk meg igazán magunkat. Szeretek belelátni ilyenkor az ellenfél fejébe, átélni ezeket a mentális csatákat – mondta Kersák Roland, a KTE kapusa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában