Röplabda

2021.12.15. 07:00

Kupavisszavágón lép pályára szerda este a Kecskeméti RC

Szerda este Magyar Kupa-visszavágót vív a Kecskeméti RC. Nagy József tanítványai a Kistextet fogadják, amelyet az odavágón 3–0 arányban sikerült legyőzniük.

Vincze Miklós

Nagy József időkérés közben Fotó: Bús Csaba/archív felvétel

Az idei naptári évben az utolsó meccsét vívja meg ma este 18 órai kezdettel a Kecskeméti RC. A Magyar Kupa-mérkőzésen a tét az elődöntőbe jutás. A szombati első mérkőzés kecskeméti sikert hozott, hatvanhat perc alatt zsebelték be a 3–0-s győzelmet Nagy József tanítványai. 

– Örülök, hogy a srácok az egész mérkőzés alatt kiváló koncentrációval játszottak, és hogy ennek köszönhetően 3–0-ra tudtunk nyerni egy erős ellenfél otthonában. Ez óriási előnyt jelent, de ezzel még nincs lefutva a párosítás. A szerdai visszavágót hasonló mentalitással kell lejátszanunk ahhoz, hogy továbbjussunk – mondta Nagy József. 

Az egyetlen apróság, ami beárnyékolta a mérkőzést, és ami a harmadik szettet szorosabbá tette, Sidiropoulos Dimitri sérülése. 

– Az első számú feladónk ráugrott a blokkoló játékos lábára, emiatt aláfordult a bokája. Nem is tudta folytatni a mérkőzést. Az orvosok megvizsgálták, két hétig kell pihentetnie, utána már játszhat, ugyanis szerencsére semmi törés, szalagszakadás nincsen, csak egy erősebb húzódás. Meglátjuk, hogy mikor tud visszatérni – nyilatkozta a vezetőedző. 

A szerda esti mérkőzés nem lefutott, de azért méretes csalódást jelentene, ha a Kecskeméti RC nem jutna tovább. 

– Annak örülnénk, ha minél többen jönnének ki biztatni a csapatot. Természetesen mindent elkövetünk a továbbjutásért, a cél ez, nem is lehet más. A mérkőzés után kap pihenőt a keret. 

Vasárnapig, tehát december 19-éig még folynak a közös edzések, utána 20-ától 26-ig kapnak egy kisebb szünetet a keret tagjai.

– De ez sem csak a pihenésről szól, kapnak tőlem egy kisebb programot, amit egyedül is el tudnak végezni. Szinte csak december 25-re és 26-ra nem adtam ki a játékosaimnak feladatot. A következő közös edzést pedig a rövid szünet után, 27-én reggel tartjuk. Nem is lehet tovább pihenni, hiszen az első tétmeccset már január 9-én vívjuk, természetesen abban az esetben, ha ma sikerül továbbjutnunk. Ha igen, akkor a Pénzügyőr lesz az ellenfelünk. Az még később derül ki, hogy itthon vagy idegenben kezdünk, de nagyon több idő nincs pihenésre, hiszen az egy komoly tétmeccs lesz – mondta a vezetőedző. Nagy József az idén ősszel először dolgozott felnőttcsapat vezetőedzőjeként. 

– Az eleje nehezen indult, ahogy minden új kezdet nehéz, aztán az ember szépen lassan kezd hozzászokni a dolgokhoz, a körülményekhez, ez az én esetemben is így volt. Az alkalmazkodás könnyen ment, mert nagyon sok a segítségem, és ez jelentősen megkönnyítette a dolgomat. Teszem a dolgomat, és remélem, hogy jó eredmények fogják majd minősíteni a csapat mellett végzett munkámat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában