FUTSAL

2021.01.11. 06:55

Zaklatott, mégis sikeres esztendő volt 2020 a ScoreGoal számára

Egy pokolian nehéz, hiszen a járványtól és emiatt megszakadt bajnokságoktól terhelt évben a ScoreGoal Kecskemét Futsal egyesület fennállásának a legjobb részeredményét ünnepelheti. Ennek apropóján értékelte az esztendőt dr. Vercz Tamás, az egyesület ügy­vezető elnöke.

Vincze Miklós

Fotó: Bús Csaba / archív felvétel

Az értékelést természetesen a felnőttcsapat tevékenységének, produktumának az elemzésével kezdte, hiszen ahogy minden egyesületnél, a ScoreGoalnál is a felnőttcsapat az egyesület zászlóshajója, az ott végzett munka mindenki által látható és mindenki számára a legnyilvánvalóbb kirakata, meglehet, nem teljesen igazságos, de értékmérője.

– Ami az NB I.-ben a második évét töltő felnőttcsapatunkat illeti, a határainkat feszegetjük, sőt, néha már-már az az ember érzése, hogy át is lépett bizonyos határokat ez a csapat. Az eredeti elképzelés a 4–7. helyezés között volt, de a felsőház elérése természetesen prioritást élvezett az elképzelésekben. Ez most négy fordulóval az alapszakasz vége előtt karnyújtásnyira került, hiszen egyetlen győztes mérkőzéssel elérhetjük a nyáron kitűzött merész célt. Gyakorlatilag olyan meccseket nyert meg a csapat, amelyek előre nem voltak kalkulálhatóak (Újpest idegen, Veszprém idegen, Aramis oda-vissza), és az eddig lejátszott tizennégy mérkőzésből talán csak kettő volt olyan, ami jobban is elsülhetett volna (a Berettyóújfalu elleni itthon, a DEAC elleni idegenben). Ez így egy nagyon jó arány. A nyári átigazolási időszakban olyan játékosokat sikerült Kecskemétre csábítani, akik nemcsak a futsal­képességekben, de emberileg is a legmagasabb szintet képviselik.

Küzdeni tudásukat, alázatukat a sport iránt, szorgalmukat és munkabírásukat hétről hétre bizonyították.

Ehhez jön egy nagyszerű, mindenben a profi világot megtestesítő szakmai stáb Koós Károly vezetésével. Ez így egy kiváló elegy, még ha az út elején voltak is bizonytalanságok, volt egyfajta útkeresés, de úgy gondolom, hogy a sok munka meghozta a gyümölcsét.

Hiányérzetem, ha van, akkor az a sok sérülésben keresendő. Bár ez is kétirányú utca, hiszen az idei év sorozatterhelése, vagy a Covid–19-­járvány hatásai mind közrejátszhattak a sérülések kialakulásában. Csak remélni tudom és hinni abban, hogy a szakmai stáb, a játékosok nem elégszenek meg ennyivel, és mernek egy nagyot álmodni! Az X-faktor bennük van ahhoz, hogy mind egyénileg, mind pedig csapatban történelmet írjanak ebben az idényben.

A felnőttcsapat tehát minden egyesület kirakata, az utánpótlás-korosztályok azonban az a műhely, ahol a jövőt kovácsolják a kluboknál. A ScoreGoal csapatánál e tekintetben is jelentős, előre mutató változások történtek, ami mindjárt eredményekbe is megmutatkoztak. – Az U17-es és U20-as csapatainknál egy teljesen új felfogásban indítottuk el a két országos, NB I.-es bajnokságban induló együttesünket.

Móra Viktor és Mánya Szabolcs vezetésével aktív játékosok vették át a fiatalok irányítását.

Róluk is csak csupa pozitívumot tudok említeni. Nemcsak azért, mert mind két korosztályban az érmes helyeken tanyáznak a téli időszakban, hanem azért is, mert nagy lelkesedéssel, nagy tudásvággyal lépnek hétről hétre a pályára, legyen az edzés vagy mérkőzés. Nagyszerű látni, hogy azok az U20-as játékosok, akik a felnőttekkel edzenek, kimagaslóan tudnak játszani saját korosztályukban, ez is a felnőttcsapat szakmai munkáját dicséri. Az U17-ben pedig olyan 15-16 éves fiatalok pallérozódnak és állják meg a helyüket a náluk egy-két évvel idősebb korosztályban, akik bizony reményeink szerint akár nagypályán, akár kispályán, de nagyszerű sikereket fognak elérni. Természetesen a célunk nem változott, akkor fog igazán beérni ezen korosztályokba vetett munka, ha minden évben sikerül legalább egy-két fiatalt beépíteni a felnőttcsapatba.

Sokszor ünnepelhettek győzelmet a pályán a ScoreGoal Kecskemét labdarúgói
Fotó: Bús Csaba

Az U15-ös csapatnál is közreműködik aktív játékos. – Az U15-nél az eredményesség mellett a futsal szeretetét kell hogy beleplántáljuk a gyermekekbe. Edzőként itt is a felnőttcsapat két aktív tagját kértem fel, Darko Risticet és Récsei Petit, akik garancia a futsalalapok és -technikák elsajátítására, és mellé a sportág szeretetét is megkapják a gyermekek. Itt is nagyon sok olyan 12-13 éves srác rúgja a bőrt, akik nem ijednek meg az idősebb ellenfelektől sem. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a megyei bajnokságban pontveszteség nélkül, az első helyről várják a folytatást. Sajnos a teremhiány, a teremfoglaltság, vagy éppen a koronavírus-járvány hatásai mindegyik korosztályunkban megkerülhetetlen akadályokat szült, de reményeink szerint a klub által tervezett sportcsarnokprojekt, annak megépítése enyhíteni fogja ezeket a problémákat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában