Paraolimpia

2019.09.10. 16:22

Szvitacs Alexandra az első lépést megtette

Szvitacs Alexa asztaliteniszező egy évvel a súlyos amputációi után lejátszotta az első tétmeccseit Ostravában, egy, az Európa Bajnokságra felkészítő versenyen. A viadalon minden ellenfelét legyőzve az egyéni versenyt megnyerte, a csapatversenyben pedig 3. lett.

Vincze Miklós

Forrás: Bors Online

Alexandra 2018 augusztusában egyszer csak rosszul lett, görcsölt a hasa, hányt, fájtak a végtagjai, rövid időn belül kórházba vitték, aztán gyorsan az intenzívre került, az állapota csak romlott, ezt követően napokig élet és halál között lebegett, majd elkerülhetetlenné váltak az életmentő, amputációs műtétek. Csapattársai a Kecskeméti Spartacus Sportkörnél akkor döbbent aggodalommal várták a híreket.

A történet sokak számára ismert, hiszen akkoriban Szvitacs Alexa esete nagy sajtónyilvánosságot kapott. A toxikus sokk szindróma, azaz a vérmérgezés egyik fajtája pedig kis híján halálosnak bizonyult. Alexa lábai térdtől lefelé és az alkarjai elszíneződtek, úgy volt, hogy minden végtagját amputálni kell, de végül a jobb karja megmenekült, a lábain pedig elég volt az ujjakat amputálni. Alexának tíz perce volt arra, hogy a hírrel megbirkózzon, ám mivel az életéről volt szó, nem habozhatott. És később sem arra gondolt, hogy mit veszített, hanem arra, hogy mit nyert. Életet.

Már a műtét után néhány héttel eldöntötte, hogy paralimpiai bajnok akar lenni, majd megtanult ismét járni, és alig több mint fél évvel utána elkezdett edzeni. A pingpongtársadalom összefogott az érdekében, két gálát is rendeztek, hogy támogatni tudják, a családja is példásan helytállt a nehéz helyzetben, Alexa pedig maga a megtestesült csodának bizonyult fizikai és lelki erejével. A sok munka és erőfeszítés meghozta a gyümölcsét.

Alexa az elmúlt hétvégén, egy évvel a súlyos amputációi után megvívta az első tétmeccseit játszotta. Ostravában, az Európa Bajnokságra felkészítő versenyen – esetenként saját magát is legyőzve – megnyerte az egyéni versenyt, csapatban pedig a 3. helyen végzett. Ezekhez a sikerekhez több, a világranglista élén tanyázó ellenfelet kellett legyőznie.

– Könnyekkel küszködve beszélgettünk a döntő után Alexával – idézte fel az érzelmekben gazdag beszélgetést Ujhidy Tibor, a Kecskeméti Spartacus Sportkör elnöke. – Alexandrából azonnal a hála áradt belőle mindenki iránt, aki segítette ezalatt az egy év alatt. Hiszem, hogy nincs mit köszönnie, mert ő az, aki megérdemel minden segítséget. Hosszú még az út az olimpiái kvalifikációig, de a legnehezebb lépést már megtette. A halál torkából kiszabadulva a dicsőség csúcsait kezdi ostromolni a rá jellemző szerénységgel, hálával, alázattal, és óriási akarattal. Tiszta szívemből gratulálok ennek a huszonkilenc éves csodalánynak, aki megmutatta, hogy nem az számít, ami nincs, hanem az, ami van. És ha az ember így nézi az életet, akkor megsokszorozódik az erő és életre kel a szunnyadó szenvedély – zárta szavait Ujhidy Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában